Skip to main content

WAGO Hungária sajtótájékoztató – 2016

Megjelent: 2016. április 11.

wago sajtotajA csatlakozástechnikai termékeiről ismertté vált, de ma már jóval szélesebb termékspektrumú német családi cég, a WAGO hazai leányvállalata az idén is sajtótájékoztató keretében ismertette 2015-ös gazdasági eredményeit, bemutatta új fejlesztéseik legjavát, és díjak átnyújtásával ismerte el legjobb partnereinek eredményes tevékenységét a WAGO-termékek értékesítésében és felhasználásában.

 

Már a hagyományos, éves sajtóesemény első előadójának személye is újdonság volt. Fodor Róbert ügyvezető, aki – sikeres elődje, Szilágyi István visszavonulása után – először állt ebben a minőségében a sajtótájékoztató közönsége elé.
Az ügyvezető mind a német anyavállalat, mind a hazai leánycég növekvő eredményeiről számolt be: a WAGO 2014-től 2015-ig 661 millióról 710 millió euróra növelte forgalmát, és ma már a világ második legerősebb csatlakozástechnikai vállalata, a jelenleg legkorszerűbb rugós csatlakozóeszközök terén pedig a világpiac vezető innovátora. A WAGO Hungária értékesítése is figyelemreméltóan, 1280 millió forintról 1600 millióra növekedett. A hazai cég optimizmusát és dinamikus fejlődését jelzi az a tény is, hogy jelentős létszámfejlesztést követően csapatuk már 19 főre növekedett, amely már elegendő ahhoz, hogy minden fő termékcsoportot önálló termék manager gondozhasson. Ez pedig a műszaki támogatás szakszerűségével és gyors reagálásával nagyban hozzájárul a piaci érdeklődés mind jobb kielégítéséhez.
A sajtótájékoztatóban a vállalat hagyományos és új termékcsoportjairól számoltak be részletesen azok a fiatal szakemberek, akik ezek megismertetése és az alkalmazásba vételükhöz nyújtott támogatás közben a legtöbbet találkoznak a vásárlókkal. Az előadás részleteit itt nem áll módunkban kifejteni, de a főbb újdonságokat megemlítjük.
A csatlakozástechnikában az elmúlt évben – már a bemutatásakor is – sikeresnek ígérkezett a 221-es vezetékösszekötő-család. A „kirobbanó” érdeklődés miatt bizonyos időbe telt, mire minden vásárlói igény kielégítéséhez sikerült a gyártókapacitást is felzárkóztatni. Ez a probléma azonban már biztosan a múlté olyannyira, hogy a régebbi, hasonló rendeltetésű termékeket már háromnegyed részt felváltotta a 221-es család. A siker rögtön új piaci igényt is generált: a kapcsolószekrény-kivitelezők érdeklődtek egy rögzíthető változat iránt. Erre a cég – egy rögzítő adapter gyártásba vitelével – igen gyorsan reagált. Érdekes újdonság a ledvilágítás sajátosságaihoz tervezett, a ledek közelében fellépő fokozott termikus igénybevételt is jól tűrő 2059, 2060 és 2061-es sorkapocs család, amelynek sikerét az új világítási technológia rohamos
terjedése garantálja. A csatlakozásokhoz szorosan kapcsolódó jelöléstechnikában is sok az újdonság: a sorkapcsokra, az interfésztermékekre, a kábelekre és zsugorcsövekre is rendelkezésre állnak a tartós, környezetálló jelöléstechnikai megoldások, a belépő szintű felhasználókat pedig a cég kedvező árú „csomagajánlattal” támogatja, amely jelölőprinterből, egy fogyóanyag-indulókészletből és egy laptop-számítógépből áll.
Az interfésztermékek csoportja mérőátalakítókat (távadókat), kábelkifejtőket, mérőváltókat, relés és optocsatolós leválasztó-
modulokat tartalmaz. Ezeknek az eszközöknek különös jelentőséget ad, hogy EU-direktíva, illetve ezzel harmonizált kormányrendelet írja elő a több, mint 250 főt foglalkoztató cégek ötévenkénti energetikai auditálását, illetve az ezt kiváltó ISO50001-tanúsítvány megszerzését. Az előbbi költséges és kényelmetlen, ezért egyre többen választják az utóbbi megoldást. Ehhez viszont az energiahálózatra kell olyan méréstechnikát telepíteni, amely részletes betekintést nyújt az energiafelhasználás részleteibe. Egy „zöldmezős” beruházást érdemes eleve így tervezni és kivitelezni, ellenben egy meglevő energiahálózatra „rátelepíteni” már nem könnyű, mert akár hosszabb termeléskiesést okozó leállásokat is vállalni kell az átalakításhoz. Azonban a WAGO az interfésztermékei között számos olyan eszközt kínál, amelyek csökkentik az ezzel járó veszteségeket; például a meglevő kábelezés megbontása nélkül teszik lehetővé feszültségmérőpontok kialakítását, könnyen telepíthető, esetenként extrém kis helyigényű áramváltók, Rogowski-tekercsek beépítését, valamint a mért jelek továbbítását pl. 4…20 mA-es „távadószinten” a PLC-k felé. A tápegységek terén is sok az újdonság – „túl sok” is ahhoz, hogy itt részletezhessük.
És ha már a PLC-knél tartunk, megemlítjük az automatizálás ezen központi elemeinek újdonságait. A PFC-100-as család az ismert 880-asokat váltja le, a PFC-200 pedig ennek a nagyobb teljesítményű változata; paramétereinek korlátaiba biztosan nem ütközik a fejlesztő. A Java-alapú fejlesztést html5-re állították át, ami a távoli hozzáférést bármilyen böngészővel lehetővé teszi. A WAGO hagyományosan a CodeSys-szoftverfejlesztést részesíti előnyben, de az új e!COCKPIT-rendszer bevezetésével a fejlesztést, a diagnosztikát, a HMI-tervezést, az eszközmenedzsmentet – egyszóval mindent – egyetlen integrált szoftverkörnyezetből érhet el a fejlesztő és az üzemeltető. Mint Fodor Róbert ügyvezető megjegyezte: a PLC-programozáshoz már „csak” a technológiát kell ismernie a fejlesztőnek – maga a programozás annyira intuitív, hogy szinte észrevétlen marad.
A program hagyományosan a legjobb partnerek eredményeit elismerő díjak átadásával zárult. Közülük itt csak egyet emelünk ki: a különdíjjal elismert MaxiCont Kft. az új, extrém körülmények között is használható, „sötétszürke” PLC-k és I/O-eszközök felhasználásával máris „éles” projekten dolgozik, amely kiváló példa az innovatív termékek gyors használatba vételében rejlő lehetőségek kihasználására.
Gratulálunk a vállalat és partnerei eredményes munkájához, és újabb sikeres gazdasági évet kívánunk nekik.


Tóth Ferenc