Skip to main content

Automotive Hungary 2015 – szakmai program

Megjelent: 2015. október 13.

automotiveOktóber 28-án újra megnyitja kapuit az Automotive Hungary, a járműipari beszállítók nemzetközi szakvására, amit – a kiállítók számának és területének növekedése miatt – az eddigi gyakorlattól elté­rően az idén nem a G, hanem az A-pavilonban rendeznek, az AUTÓTECHNIKA-kiállítással együtt.

 

 

Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás a Budapesti Vásárközpontban

 Az autóipar az autógyártókon kívül többszintű beszállítói hálózata révén is része a magyar gazdaságnak; mi több, annak jelenleg a legnagyobb exportot előállító „húzóágazata”. Ezért rendez évek óta kiállítást az ágazat szereplői számára – és részvételükkel – a Hungexpo Automotive Hungary néven. A vásár fővédnöke az idén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki ünnepélyes keretek között nyitja majd meg a rendezvényt, és részt vesz a délelőtti kerekasztal-beszélgetésen is. 

 

Automotive 1

 

A kiállítói felhozatalt tekintve elmondhatjuk, hogy a négy magyar autógyártó cég mellett – ebben az évben először – a BMW is kép­viselteti magát, valamint közel 300 járműipari beszállító, alkat­rész­gyártó, a saját területén meghatározó cég mutatja majd be tevékenységét, mint például: Bosch, LUK Savaria, Flextronics, National Instruments, ZF, Takata, Shinwa, BPW-Hungária, Rába, EvoPro, ThyssenKrupp.
Az Automotive Hungary (www.automotivexpo.hu) kiállításra a hazai piac szereplőin kívül cseh, török, francia, lengyel, német, osztrák, szlovák és angol vállalatok is jelezték részvételüket. Kollektív bemutatókon mutatja be termékeit és szolgáltatásait az automotív ipar számos, kisebb szereplője a MAJOSZ, a Német-Magyar Ka­mara, Miskolc, Győr és a Nyugat-Pannon Régió közösségi standjain.
A még mindig napról napra bővülő kiállítói listát a http://automotivexpo.hu/hu/kiallitoi-lista webhelyen tekinthetik meg az érdeklődők.
Egy iparági bemutató ma már elképzelhetetlen a témájával szorosan összefüggő kísérőesemények, szakrendezvények nélkül. Ezek – immár hagyományosan – az „Üzlet, Tudomány, Karrier” témakörök köré szerveződnek.

  • A rendezvény igazi szakmai találkozóhely lesz, hiszen az „Üzlet” tematikát erősíti majd a HIPA (Hungarian Investment Promotion Agency – Nemzeti Befektetési Ügynökség) által támogatott MAJOSZ Beszállítói Fórum, amelynek keretében felvonulnak az ágazat vezető szereplői,

  • A „Tudomány” témában szervezik a Járműfejlesztők Konferenciáját, amelynek címe: „Remanufacturing, recycling az autóiparban”,

  • A jobline.hu együttműködésével kerül sor az Automotive HUNGARY Állásbörzére, amelynek keretén belül a kiállítók ingyenesen leadhatják állásajánlataikat, és részt vehetnek az Állásbörzén, a látogatók pedig felmérhetik a járműipari humán keresletet. A „Karrier” tematikát gazdagítják a Járműipari Életpálya­modellhez kapcsolódó kollektív bemutatók, valamint ismét háromnapos versenyen vehetnek részt a műszaki egyetemisták az autopro.hu portállal közösen szervezett „Automotive Hungary TechTogether” versenyén, amelyre az idén is 18 autóépítő csapat nevezett.

 

Automotive 2

 

Az Automotive Hungary programja

Automotive program

 

Az Automotive Hungaryvel egyszerre rendezi a Hungexpo az Autótechnika – Nemzetközi járműfenntartó-ipari szakkiállítást is (2015. október 28-31.)

 

ME Automotive 2015 Egyuttm Banner ingy belepojegy

 

 

 

 

 

Online szakmai regisztráció az ingyenes belépésért: 
www.automotivexpo.hu/magyarelektronika