Skip to main content

A National Instruments Hungary 10 éve

Megjelent: 2011. november 22.

nih_10_eves_abra_0Ha egy évtized az emberi életnek is meghatározó része, még inkább annak kell neveznünk egy olyan cég életében, amely nem egészen negyven éve még elfért egy garázsban. A National Instruments Hungary egy évtizede pedig a magyarországi leányvállalat egész élettörténete – és a debreceni gyáron kívül az anyacég, az itteni munkatársak, a város és hazánk sikersztorija is egyben.

 

Debrecen múltja: „10 years of excellence”
– a National Instruments jövője: 100 éves terv

Tíz évvel ezelőtt a debreceni Határ út eleje csak „papíron”, a városvezetés szándéka szerint volt ipari park. A felületes szemlélő csak egy lőtér és egy elhagyott ifjúsági park helyén maradt gödrös, részben legelőnek használt „senkiföldjét” láthatta benne. Ekkor járt először Magyarországon Rob Porterfield, a National Instruments (NI) egyik felelős vezetője, hogy „terepszemlét” tartson a cég által tervezett „nagy lépés”, az USA-n kívüli első európai gyártórészleg, a National Instruments Hungary (NIH) tervezett telephelyén. Az elhatározást gyors cselekvés követte. Az első kapavágástól számított néhány hónap múlva állt az épület és működött az első – akkor még egyetlen – gyártósor.

A sajtótájékoztató

Egy évtized számos elektronikai és IT-cégnek elég a megalakítás, a „tündöklés és bukás” teljes ciklusának végigjárásához – az NIH azonban nem ezt a modellt követi. Pályafutása tizedik évének végén nagyobb eredményekről számolhat be, mint amit megalkotói az ezredforduló idején álmodni mertek. Ezt a tízéves fejlődést ünnepelte meg látványos és jó hangulatú rendezvény keretében a cég ez év október 7-én Debrecenben. Az eseményt nyitó sajtótájékoztatón részt vevők protokoll ízű felsorolását mellőzve említünk néhány valóban fontos tényt az NIH történetéből és az anyacég, Magyarország és Debrecen életében betöltött helyéről. Az NI hardvertermékeinek túlnyomó részét, 95%-át ma itt állítják elő, ráadásul olyan kitűnő minőségben és meggyőző termelékenységi mutatókkal, hogy a cégen belül általában Dr. T-ként emlegetett Dr. James Truchard, az NI társalapítója és elnöke jogosan minősítette az elmúlt évtizedet a kiválóság tízéves történetének, és ezért köszönetet mondott az NIH vezetőjének és munkatársainak. Dr. Ábrahám László ügyvezető igazgató az eredményeket a cég teljes munkatársi gárdájának tulajdonította, amikor kijelentette „ez nem egyszemélyes show, hanem igazi csapatmunka”, minden elkötelezett munkatársának személyes sikere is. Alex Davern, az NI első számú pénzügyi vezetője és ügyvezető alelnöke megemlítette, hogy nagyjából 35-ödször jár Debrecenben azóta, hogy az akkor éppen „feltúrt”, felújítás alatt álló városközpontban rendezett virágkarnevál megtekintése után megkezdték a tárgyalásokat a magyar kormányzattal és Debrecen város önkormányzatával. Az idő szerint az egész NI világszerte foglalkoztatott annyi alkalmazottat, amennyit ma a debreceni NIH egymagában. Eleinte csak a gyártást kívánták itt meghonosítani, első lépésben 230, de a felfutás után is legfeljebb 400 munkahelyet létrehozva. Debrecen alpolgármestere, Pajna Zoltán elmondta, hogy az NI idetelepülési szándékáról tudomást szerezve a város érthetően minden erejével igyekezett vonzó képet tárni a „szálláscsinálók”elé, hogy az „első fecskét” rávegye a „fészekrakásra” az akkor még igencsak kezdetleges, leendő ipari parkban. Ám az a furcsa helyzet állt elő, hogy a tárgyalások során inkább az önkormányzat érezte úgy, hogy az NI vezetői akarják meggyőzni a cég itteni megtelepedésének várható előnyeiről. Az ilyen módon felismert kölcsönös érdeklődéstől aztán már egyenes út vezetett a telephely működésének megkezdéséig. Az idő tájt a működőtőke-importot az jellemezte, hogy az idetelepülést fontolgató külföldi cégek minden elképzelhető adókedvezményt igyekeztek „örök időkre” kialkudni maguknak. Az NI volt a kivétel: mindössze 5 éves adómentességet kértek, amíg a beruházás „termőre fordul”. Ez pedig várakozáson felül sikerült: az elképzelt 400 fős létszám helyett ma az NI által világszerte foglalkoztatott több mint 6100 alkalmazott közel egyhatoda, 1100 fő dolgozik az NIH-nél, és a gyártáson kívül jelentős kutató-fejlesztő kapacitás, az európai jogi és pénzügyek kezelése, globális IT-szolgáltatás és Európát lefedő vevőszolgálat is itt kapott helyet. Tíz év alatt nagyjából 60 millió USD-t ruháztak be itt. A cég ma a kelet-magyarországi régió negyedik, Magyarország 64. legnagyobb vállalata, amely a GDP 0,5%-át termeli meg egymaga rendkívül kedvező hozzáadottérték-mutatókkal. A debreceni önkormányzat elmondhatta, hogy „fecskét akartak és egy igazi nagy sast fogtak”.

 

nih_10_eves_abra_1  nih_10_eves_abra_2

 

Az egy évtized alatt is a felismerhetetlenségig megváltozó csúcstechnológia kiszámíthatatlan világában rendkívül szokatlanul hangzik, hogy az NI vezetői „százéves tervről” beszélnek. Ebben pedig – tekintettel arra a rendkívüli elégedettségre, amelynek az anyacég legfelső vezetői számtalanszor adtak hangot az esemény során – az NIH-nek, Debrecennek és Magyarországnak is helye van. A gyár indulásakor az egyetlen gyártósor a csarnoknak szinte csak egy sarkát foglalta el. Nemrég már az egymagában 17%-os kapacitásbővülést jelentő 8. sor is megkezdte működését, és gyakorlatilag ki lehet tenni a „Megtelt” táblát. Az újabb tevékenységi körök integrálásával a helyigény persze tovább nő, amelyet egy C épület felépítésével vagy egy belvárosi ingatlan bérlésével kívánnak majd kielégíteni. A gyártókapacitást nem tervezik az eddigi ütemben tovább fejleszteni, ám a hi-tech ágazatokban gyors az elavulás, ezért a cégmenedzsment folyamatos felújítással kíván lépést tartani a kor növekvő követelményeivel. A további tervekről Ábrahám László úgy nyilatkozott, hogy a Debrecenbe telepített feladatkörök és ezek révén a „szellemi hozzáadott érték” bővülése, azaz egyfajta minőségi fejlődés lesz a domináns az eddigi látványos mennyiségi növekedési mutatók helyett.

Az NIH egyfajta tudásközpont is. Tudomásunk van például olyan vendégeikről, akik az épülő malaysiai gyártómű leendő operatív vezetőiként itt sajátítják el a nálunk már bevált vezetési módszereket és szervezési megoldásokat.

Pajna alpolgármester, Ábrahám László és Robert Peaslee, az Amerikai Nagykövetség kereskedelmi tanácsosa egyaránt kiemelte az NIH „kisugárzását” a helyi közösségre, azt a társadalmi felelősségvállalást, amely egyebek között az oktatás, a kultúra és a sport támogatásával, a környezet és a természet védelméért tett erőfeszítésekkel járul hozzá ahhoz, hogy Debrecen kellemesebb, élhetőbb város lehessen. Ez a cégen belül is megnyilvánul. Ábrahám László „sokszor aláhúzta” annak fontosságát, hogy a vállalaton belüli jó „atmoszféra” a közös célok elérését és az ott dolgozók közérzetét egyaránt kedvezően befolyásolja. Lényeges „hajtóerőnek” tartja a kezdeményezést, a problémák visszakövetését a „gyökerekig”, az őszinteséget, a felelősségvállalást – ám nemcsak a munkatársak körében, hanem például abban is, hogy a cég azonosan kommunikáljon a befektetők, az alkalmazottak és a vásárlók irányába is. „Ez kényelmes is” – jegyezte meg az ügyvezető némi derültséget keltve –, „mert nem kell megjegyeznünk, hogy kinek mit mondtunk”.

A sikerek említésén túl nem lehet szó nélkül elmenni a jelenkori világgazdaság általános problémái mellett sem. Alex Davern elmondta, hogy az NI nagymértékben függetleníteni kívánja magát egyes vevőinek esetleges gazdasági nehézségeitől, de a stratégiai döntésekben a közvetlen banki beavatkozást is elhárítják. Ennek egyik módja az, hogy a cég jelentős likvid tőkével rendelkezzék, amely egyben alapjául szolgál a folyamatos innovációnak is. Ez utóbbira jellemző, hogy a vállalat egyébként lendületesen növekvő eredménymutatóinak a 2001-es és 2009-es válságperiódusokban tapasztalható kisebb visszaesése idején is fenntartották a beruházásra, kutatásra és fejlesztésre fordított eredményhányadukat.

 

nih_10_eves_abra_3  nih_10_eves_abra_4

 

Az esemény közben többször is említett „100 éves terv” eleinte mosolyra késztette a hallgatókat, hiszen egy hi-tech cég vezetőinek szájából ezt a kijelentést a többségünk elsősorban talán technikai jellegű „jóslatként” értékelte. Abban azonban az elektronika és informatika eddigi viharos fejlődése alapján talán sokan egyetérthetünk, hogy 100 évre előre nem lehet valamennyire is reális technikai jövőképet felrajzolni. A cég azonban ebben az időtávlatban sokkal inkább a fejlesztés, a környezethez, a társadalomhoz, az iparhoz, a partnerekhez fűződő viszony sajátos „NI-modelljének” sikerét látja előre, amelynek záloga éppen az, hogy a cég a fejlődését nem a napi gazdasági hullámveréshez, hanem egy hosszú távú jövőképhez igazítja.

A gyárlátogatás

nih_10_eves_abra_5Az esemény második programpontjára, a cég gyártócsarnokában tett látogatás technológiai részleteire e helyen nem érdemes kitérni – a lényeg, hogy sokféle, de egyenként aránylag alacsony szériaszámú termék előállítására kell berendezkedniük. Ez azt jelenti, hogy számtalanszor kell átállniuk az egyik termék gyártásáról egy másikra, amelynek gördülékeny, hibátlan és gyors végrehajtása, az állásidők csökkentése kulcsfontosságú a nagy termelékenységű gyártóberendezések jó kihasználásában. Kísérőnk elmondta, hogy ez az egyik igen fontos terület a munkatársak kreativitásának kibontakoztatására: apró módosításokkal, ésszerűsítésekkel, szervezési ötletekkel bármelyik munkatárs éppoly komolyan hozzájárulhat a termelékenység vagy a minőség javításához, mint a munkafolyamat nagy felkészültséget igénylő, aprólékos elemzésével, az esetleges hibák „gyökerekig” való visszakövetésével. A vállalat mindkét módszert használja eredményessége javítására – és ami a legfontosabb: szélesre nyitja az ajtót minden értelmes kezdeményezés előtt. A gyártócsarnok mérnökszemmel talán kevéssé érdekes részlete, a készáruraktár előtt a túravezető elmondta: igen gyakran előfordul, hogy az NIH nem „felülről kap meg” valamilyen feladatot, hanem kezdeményezi és bizonyítja, hogy képes bizonyos részfeladatokat átvállalni más szervezeti egységektől a hatékonyabb végrehajtás érdekében. Példaként említette, hogy korábban a Debrecenben készült termék úgy jutott el például egy szlovák vagy lengyel felhasználóhoz, hogy előtte megjárta az amszterdami logisztikai központot. Ez természetesen tetemes szállítási költségbe kerül, és első hallásra mi sem egyszerűbb, mint a közvetlen szállítás. Azonban ahhoz, hogy ezt a feladatkört a debreceni gyár elvállalhassa, magára kellett vállalnia a fuvarszervezés, valamint a sem előbb, sem később, hanem éppen időben, „just in time” szállítás bonyodalmait és felelősségét is. Az NIH fejlődésének az a módja, hogy „vállalom és bizonyítom, hogy képes vagyok rá”, számos más területen is hozzájárul ahhoz, hogy a gyár az egyszerű gyártóüzemből az anyacég „többfunkciós” alkotórészévé emelkedhessen. Nem az a helyes megfogalmazás tehát, hogy az NIH szerepe „fokozódik” az NI szervezetében, hanem az NIH aktív és sikeres szerepvállalással fokozza a saját jelentőségét. Ízelítőt kaptunk abból is, hogy a gyárra (az egész NI-hoz hasonlóan) nem jellemző a „nyitott ajtók” politikája – egyszerűen azért, mert az irodákon nincsenek ajtók. Nemcsak a gyártórészleg operatív vezetőién, de akár Ábrahám Lászlóén vagy az austini központban Dr.T-én sem. A cég minden vezetője nyitott a munkatársakkal folytatott párbeszéd előtt. Ez az NI-módszer része, amely elől – ajtók hiányában a szó szoros értelmében – senki sem zárkózhat el.

A show

A gyárlátogatás és ebéd után különbuszok szállították át a megjelenteket a debreceni Lovardába, ahol az esemény valóban leglátványosabb része, egy igazi show következett. Ennek részleteiről nehéz beszámolni. A cég vezetőinek komoly és tartalmas prezentációit igazán hangulatosan átszőtték az elmúlt évtized Debrecenhez és a gyárhoz fűződő személyes élményei, és az egyes prezentációkat – az annak jellegéhez minden alkalommal átöltöző – „mókamester” konferálta fel. A hallgató a programból – a könnyed hangvétel ellenére – valóban teljes képet kaphatott az NI-ról – és benne az NIH-ről.

A program közben számtalanszor vetődött fel két kérdés: Miért Magyarország? Miért Debrecen? Ábrahám László elmondta, hogy az állásinterjúja közben ő is feltette ezeket a kérdéseket – hiszen Debrecenben semmi hagyománya nincs az elektronikai termelésnek. A válasz ez volt: „Még nincs” – és az ebben rejlő optimizmust bőven igazolta az elmúlt évtized. A döntést egyébként Magyarország Közép-Kelet-Európában elfoglalt központi fekvése, a világ legváltozatosabb, legigényesebb európai piacához való közelség és a képzett munkaerő jelenléte indokolta. Keletebbre azok mennek, akik „egyszer használható” tucattermékeket akarnak potom pénzért gyártatni. A NI piacán a minőséget, a megbízhatóságot, a magas technológiai színvonalat fizeti meg a vásárló – ezért kellett olyan országot találni, ahol az ehhez szükséges gyártási kultúra rendelkezésre áll. De miért Debrecen? Hiszen mi itt Magyarországon úgy gondoljuk, hogy Debrecen igen messze van a centrumtól. Ám a cég – nyilván az amerikai távolságokhoz szokott – döntéshozói légi úton és felszíni közlekedéssel egyaránt könnyen elérhető városnak érezték Debrecent, és ha ennek a feltételei tíz éve még esetleg csak csírájukban léteztek is, a kiteljesedésükbe vetett bizalom indokolt optimizmusnak bizonyult.

Az interjúk

nih_10_eves_abra_6A program végén módom volt beszélgetni Dr. T-vel, Alex Davernnel és Ábrahám Lászlóval. A tudósító ilyenkor nincs könnyű helyzetben, hiszen egy egész napos, átgondoltan megtervezett rendezvény rengeteg olyan információt közöl, amely már előre megválaszolja a felkészüléskor előkészített kérdések java részét.

 

A prezentációkból megtudtuk, hogy a „százéves terv” nem elsősorban technikai értelemben fogalmaz meg hosszú távú terveket. Mégis megkérdezem, hogy képzeli el a szakma jövőjét – kifejezetten technikai szempontból.

Dr. T: A cég alapításakor, 35 évvel ezelőtt szinte kizárólag a célkészülékek jelentették a méréstechnikát, amelyek végigmentek a csöves, tranzisztoros és integrált áramkörös technológiák fejlődési fokozatain, de lényegében „egyfunkciós dobozok” maradtak. Ma azonban – és ebben az NI-nak is úttörő szerepe van – a szoftveralapú műszerek jelentik a megoldást. Ez részben szoftver által kezelhető műszerhardvert jelent, részben olyan szoftvert, amellyel a felhasználó a saját igényének megfelelő, „személyre és alkalmazásra szabott” egyedi műszert definálhat. A rugalmasság egy részről egyre szélesebb alkalmazási területek meghódítását teszi lehetővé, olyan területeket is, amelyek kapcsán eddig senki sem gondolt arra, hogy automatizált méréssel legyen termelékenyebb, vagy oldjon meg addig megoldhatatlannak vélt problémákat. Ezt az is lehetővé teszi, hogy az apró technikai részletek helyett egyre magasabb szintű absztrakció szintjén gondolkodhasson a felhasználó, legyen az orvos, környezetmérnök, repülési vagy űrkutatási szakember. Természetesen a mérhető paraméterek tartománya is jelentősen szélesedik, és ezek együtt, hosszú távon megoldást jelenthetnek a mérnökök és kutatók problémáira.

 

A hardvertechnológia fejlődését talán még ennél is nehezebb előre látni. Mit gondol, mi várható legalább egy rövidebb, évtizednyi távlatban?

Dr: T. A cég jelenleg – a CompactRIO-tól a PXI-ig – számos méréstechnikai platformmal rendelkezik a különféle rendszertechnikai bonyolultságot és adatfeldolgozási kapacitást igénylő feladatok megoldásához. Természetesen elsősorban a sávszélesség területén számos technikai fejlesztést várok – például az FPGA-ra alapozott megoldásoktól, amelyek a célhardverek sebességével működnek, de funkcióikat mégis szoftver definiálja. Ezzel megint csak a szoftverekhez jutunk vissza, hiszen a mérőrendszer flexibilitásának és az alkalmazásspecifikus megoldásoknak ez a kulcsa – és elsősorban az alkalmazások téren várok fontos bővüléseket.

 

A prezentációkban rendkívül dinamikusan növekvő gazdasági fejlődést mutató görbéket láttunk. Ezek azonban olyanok, mint a mérnököknek a burkológörbék – a részleteket is elfedik. Ilyen részletek például a 2001-es és 2009-es recesszív periódusok. Hogyan védekezik ezek ellen az NI?

Alex Davern: A cég sok lábon áll. Gondosan ügyelünk arra, hogy egyik partnerünk se legyen domináns a portfóliónkban – a legnagyobb sem haladja meg az 5%-ot. Tehát egy partner nehézségei nem okozhatnak számottevő veszteséget az NI-nak.

 

Épp 2001-re és 2009-re viszont az a jellemző, hogy egyszerre több jelentős iparágat is érintett a recesszió, és mégsem látunk drámai visszaeséseket az NI eredményeiben. Hogy volt ez lehetséges?

Alex Davern: A recesszió rendszerint nem egyszerre jelentkezik a számunkra fontos ágazatokban – ilyenkor az esetleges hatások időben eltolódva jelentkeznek és kiegyenlítik egymást. Kétségkívül azonban a 2009-es válság egy globális, szinkronizált visszaesés volt minden számunkra fontos iparágban. Ezt mi azzal próbáltuk enyhíteni, hogy erősítettük az értékesítési aktivitásunkat, szélesítettük termékválasztékunkat, beruháztunk – megerősítettük piacvezető pozíciónkat a versenytársak előtt. Emellett a cégfilozófia része, hogy fejlődését saját, készpénznek tekinthető, szabad rendelkezésű forrásaiból finanszírozza, ezért nem kiszolgáltatott a banki szféra nehézségeinek, a hitelezés zavarainak.

 

Gratulálok az elmúlt 10 év során elért eredményeikhez – nem először járok a gyárban, de ez most igazán széles keresztmetszetet mutatott belőle. A prezentációk többször visszatérő gondolata, hogy a céget egy olyan gyártási és magatartási kultúra – nevezzük együtt cégkultúrának – hatja át, amely a legfelső vezetőtől a végrehajtó szintig mindenkit jellemez, és ezt el is várja tőle a közösség. Ez nyilván nem automatikus, minden az érintett szereplőkön múlik. Kell-e dolgozni azon, hogy olyan munkavállalók választódjanak ki, akik ezeket az elveket magukénak ismerik el?

Ábrahám László: Kell bizony – és különösen az elején kellett. Amikor a kezdő létszám betöltésekor operátort kerestünk, álláshirdetést adtunk fel, amire jött legalább 1000 jelentkező. Először egy tesztet kellett kitölteniük, aztán elbeszélgettünk velük, és végül még egy beszélgetés után adtunk a megmaradtaknak állásajánlatot. Nagyon fontos annak a felkészültsége, aki az interjút vezeti – eleinte az állásinterjúkban magam is részt vettem és ezzel próbáltam megmutatni a „kis főnököknek”, milyen „szűrőt” képzelek el, amely valóban a számunkra alkalmas embereket tudja kiválasztani a jelentkezők közül. Nekem alapvető fontosságú az őszinteség – és figyelem a jelentkezőn az érdeklődés jeleit. Ha csillog a szeme, jók az esélyei – ám ha azt a bizonyos „szürke ködöt” látom rajta, sokéves tapasztalat alapján mondhatom – nem érdemes vele kezdeni. Ez minden szintű munkára, pályázókra érvényes – sőt, például az irodai munkára jelentkezőknél ennél tovább is megyünk. Ők részt vesznek egy „hosszú napnak” nevezett „fárasztáson”, azaz a jelentkező a leendő főnökével, munkatársaival eltölt egy napot, miközben – nagyjából 30-40 percenként – „kézről kézre” adják. Nos, ilyenkor a jelöltről a nap végére már „lepattog” a tudatosan felvett „jó arc”, addigra úgy elfárad, hogy már kénytelen a saját valódi egyéniségét megmutatni. Ez eredményes – legfeljebb néhány százalékban derül ki, hogy „mellényúltunk” –, és ezektől a „rossz választásoktól” meg kell válnunk. A fluktuáció persze ennél nagyobb. Van olyan, hogy valakinek a barátja-barátnője mondjuk Pestre költözik, és ő megy utána – ezeket tehát többnyire a cégtől független egyéni sorsuk indokolja.

A cégkultúra lényege az, hogy ha egy feladatot el kell végezni, ne azért végezze el a munkavállaló, mert a főnöke szemmel tartja. Azért tegye, mert meg van róla győződve, hogy az úgy jó, hogy az a közös célok elérését szolgálja. De alapvető viselkedési normákat is elvárok. Legendás, ha valaki „csúnyán” parkol – azaz egynél több parkolóhelyet foglal el –, az én nagy autóm keresztbe áll mögötte, és addig nem tud kiállni, amíg engem meg nem keresett. Akkor rendszerint elmondom neki, hogy van parkolóhelyünk, az igaz, de csak annyi, hogy mindenkinek egy hely jut. Az biztos, hogy az illető tanul belőle – ráadásul az esetet a fél gyár látja az üvegablakon át –, és a közösség is hozzáadja a maga „nevelő erejét”. Életre szóló lecke – az illető (ha nem ott lett volna máris) biztosan „átáll a jó oldalra”. Nálunk az a szokás, hogy „ha jól csinálja, dicsérjük meg”. Ha persze következetesen rosszul csinálja, elküldjük, ennek a negatív visszacsatolásnak is működnie kell. A munkába lépéskor elmondjuk mindenkinek, mit várunk tőle, mik a játékszabályok, hogy tud szerves része lenni a közösségnek. A többség „veszi”. Ha nem „veszi”, jobb, ha be sem jön hozzánk.

 

Egy ilyen gyártási kultúra a magyar gazdaságnak is jót tenne. Lehetséges-e, hogy ez az NIH falain kívül is terjedjen? Ennek a legjobb módja persze, ha a beszállítók, együttműködő partnerek a módszert látva átvesznek belőle valamit – a jó tapasztalat szétsugárzik. A cég magyar partnerei azonban elsősorban vevők – ők látnak a legkevesebbet a cég belső működéséből. Van esély erre a „szétsugárzásra”?

Ábrahám László: Valóban nem sok a hazai partnerünk. Magyar szakmai beszállítóinkat egy kézen meg lehet számolni, de a takarító, őrző-védő, nyomtatásszolgáltató, karbantartó és más szolgáltató cégek valóban csak akkor tudnak velünk dolgozni, ha a mi vállalati mentalitásunkat ők is magukévá teszik. De a Kamara Plátó-programjának keretében a módszereink iránt érdeklődő kisvállalkozóknak is tartottunk erről előadásokat. Megemlítem a pontosságot. Ha látszik, hogy valami nem készül el határidőre, nem szabad megvárni a lejárat napját az akadályközléssel, hanem a probléma felmerülésekor jelezni kell – hogy legyen idő ellenintézkedésekkel elkerülni a nagyobb károkat. De részt veszünk olyan programokban is, amikor oktatási intézmények diákjainak magyarázzuk el alapelveinket. Rendszerint nagyon őszinte és elgondolkoztató párbeszéd alakul ki a hallgatóságunkkal. De nyílt napokon meg is látogathatnak bennünket, ahol a technikai információk mellé ízelítőt kapnak vállalatunk légköréből is.

 

Nemegyszer találkoztunk már az Óbudai Egyetem – „lánykori nevén” Kandó – záróvizsga-bizottságaiban. Ebből is látszik, hogy a műszaki felsőoktatás gondjait is a magáénak érzi. Milyen támogatást, segítséget kap a cégtől  a műszaki felsőoktatás – és milyen más kölcsönös együttműködés alakulhat ki?

Ábrahám László: Az első, hogy munkánk eredményeként nagy összegű szakképzési hozzájárulás képződik, amelyet rendszerint olyan szakközépiskoláknak, egyetemeknek adunk, akiknek a tevékenysége nekünk is hasznunkra van. Az Intern-program keretében egyetemisták számára tesszük lehetővé, hogy a tanulás mellett nálunk is dolgozzanak – alaposan megismerjük őket közben, és sokan közülük nálunk kötnek ki. De például a Kandó gyárlátogatásainál a buszt is kifizetjük, hogy ösztönözzük ezen a módon is a kölcsönös ismerkedést. Néha „próbateszteket”, állásinterjú-helyzetgyakorlatokat is csináltunk velük – különös eredményekkel. Előfordul, hogy olyan kérdéseken is elakadnak, amire még én is emlékszem, pedig elég régóta „elfajzottam” a mérnöki pályától. Részt veszünk bizonyos egyetemek oktatómunkájában – az egyetemi kurzus anyagához illeszkedve két órában elmondjuk magunkról a legfontosabbakat. „Donációk” keretében a termékeinkből juttatunk iskoláknak jelképes áron vagy ingyen, ami nekünk „nagyon nem ingyen” van, mert az áfatörvény érdekében az áfát akkor is be kell fizetnünk, ha árbevétel nélkül, pusztán az oktatás támogatása kedvéért jön létre az „üzlet”. Diplomamunka-témákat adunk ki, sőt a diplomázók vagy tudományos diákkörökben dolgozó hallgatók pályázhatnak is – egy diák számára egészen vonzó pályadíjakért –, és természetesen a nyertesek egyetemi oktatója is megkapja a maga elismerését. A debreceni egyetemmel egy kicsit mélyebb a kapcsolatunk. Tagja voltam a Gazdasági Tanácsnak – amíg volt Gazdasági Tanács –, és például együttműködési szerződés keretében méltányos áron használhatjuk az elektronmikroszkópjukat évi néhány alkalommal, amikor szükségünk van rá. Mindenki jól jár: nekünk nem kell milliókat beruháznunk egy alig kihasznált műszer beszerzésére, az egyetem pedig pénzhez és ipari kapcsolathoz jut.

 

Köszönöm az interjút és további sikeres évtizedeket kívánok Önnek és a vállalatnak – önmagunknak pedig további sikeres együttműködést.


Tóth Ferenc