Skip to main content

Az „IPAR NAPJAI – 2016” után

Megjelent: 2016. június 07.

IPAR NAPJAI 4Több mint tízezer szakember kereste fel az IPAR NAPJAI kiállítást május 24-27. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

 

 

 

 

 

Az idei évre a kiállítók száma 10%-kal, míg a kiállítás területe 5%-kal nőtt az előző rendezvényhez képest – olvasható a kiállítást záró sajtóközleményben. Eszerint az IPAR NAPJAI a legátfogóbb ipari szakkiállítás, amely szinte összes ágazatot felvonultatva adott képet a különböző iparági trendekről, fejlesztésekről és eredményekről. A kiállításon az elektronika, az automatizálás, a robotika, a gépgyártás, a beszállítóipar és a logisztika területének legjelentősebb képviselői vettek részt. Kollektív bemutatókat szervezett a Német–Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete, az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetsége és a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara.

IPAR NAPJAI 1

Az CAD-Terv – EDMD cégcsoport standja


Ganczer Gábor, a HUNGEXPO Zrt. vezérigazgatója a kiállítás keddi megnyitóján kiemelte: Magyarország legnagyobb ipari seregszemléjén idén 12 ország több, mint 280 kiállítója jelent meg, hogy bemutassa gépeit, technológiai újításait, rendszereit.
Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára ugyancsak a megnyitón így fogalmazott: „Örömteli, hogy Magyarországon egyre több az olyan cég, ahol a gyártás mellett kutatással, fejlesztéssel és innovációval foglalkoznak. Az államtitkár ismertette az ország iparosítási programját, az Irinyi-tervet, azon belül is az Ipar 4.0 programot, amely a termelőcégek arányának növekedésére, az innovációra épülő gazdaságra, a tudásra, az új technológiákra támaszkodik. Az Irinyi-terv célja, hogy megteremtse a magyar gazdaság hosszú távú növekedésének hajtóerejét. Az államtitkár elmondta: „az Irinyi-terv megvalósításával az ipar hozzájárulását a GDP-hez 24 százalékról 30 százalékra kívánják növelni 2020-ra.” Ennek első lépéseként emelték ki, hogy a rendezvény 4 napja alatt nem egy esetben több 100 ezer eurós megállapodások köttettek.

IPAR NAPJAI 2

Az igus® Hungária Kft. standja


Az IPAR NAPJAI kiállítói összetételét tekintve jelentősen erősödött a robotika iparági jelenléte, hiszen nemcsak a rendszeresen megjelenő piacvezető robotgyártó cégek mutatták be legújabb világszínvonalú fejlesztéseiket, hanem először a kiállítás történetében látható volt egy Kawasaki-robot is. De nem csak a robotika uralta a pavilont, az idei évben erősödés volt tapasztalható az ipari logisztika (LOGEXPO) tematikában is, mind kiállítói, mind látogatói oldalról.
A kiállítás részvevői szakmai programokon, konferenciákon cserélhették ki tapasztalataikat. Összesen 18 konferencia és előadás 17 szakmai szervezet közreműködésével várta a közel 1500 látogatót.

IPAR NAPJAI 3

IPAR NAPJAI 4

A H TEST Hungary Kft. standja


A programok között kiemelkedett a Fraunhofer-SZTAKI projektközpont az Ipar 4.0 tematikájára épülő előadás- és workshop sorozata, valamint a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Egyesülete által szervezett Beszállítói Fórum, melyen 113 cég közel 150 képviselője bonyolította le tárgyalásait, kötötte meg üzleteit.

Több, mint 180 szakember volt kíváncsi a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elektrotechnikai és épületvillamossági szakmai továbbképzésére.
A megnyitón adták át az IPAR NAPJAI Nagydíjait és az egyéb kitüntetéseket. Dr. Takács János, a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) és egyben a szakmai zsűri elnöke elmondta: azon cégek nyújtottak be pályázatokat a díjra, akik valamilyen újdonsággal, innovációs tartalommal rendelkező terméket, szolgáltatást, eljárást, technológiát tudnak kínálni szakmájukban. A szakmai zsűri az alábbi termékeket és innovációkat díjazta 2016-ban:

  • IVM Zrt. – a SaveRent ipari eszközkölcsönző automata

  • ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – YuMI-ABB IRB 14000 kollaboratív robot

  • Pekárik Szerszámgép Kereskedelmi Kft. – Ermaksan – Fibermak Momentum Gen-3 lézervágó gép

  • Laxun Kft. – Eckert Opal Waterjet Combo vízvágó-plazmavágó kombigép

Különdíjat kapott az Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH, valamint elismerő oklevelet vehetett át a Pekárik Szerszámgép Kereskedelmi Kft. és a Werth Magyarország Kft. képviselői.

(forrás: a HUNGEXPO sajtóközleménye)

 

 

Egy résztvevő megfigyelései

Az IPAR NAPJAI ma is vitathatatlanul a magyar ipar „aktivitásmérője”, bár kétségtelen, hogy a kiállítói és vásárlói szokások változásai egyre inkább a kiállítástól független csatornákba terelik az érdeklődést. 

A gyártó és értékesítő vállalatok termékeiről és szolgáltatásairól az interneten elérhető részletes információ, a „direkt marketing”, az aktív és a potenciális „nevesített” ügyfélkör meghívására alapozott célzott információátadás jelentős kiállítói kört „szív el” a hagyományos kiállításoktól. A legkülönbözőbb „kiállítói viselkedéskombinációk” figyelhetők meg e téren: a magyar piac több vezető szereplője egyszerűen távol maradt, mert a személyesen meghívott közönségnek közvetített „célzott” információkban jobban bízik, nélkülük pedig megkérdőjelezhető, hogy ez – vagy bármilyen – szakvásár a hazai ipar „teljes keresztmetszetét” képes bemutatni. Ugyanakkor kisméretű vállalkozások, képviseleti cégek minden lehető szakmai bemutatkozási fórumot felhasználnak a vevőlátogatástól a meghívásos szakmai előadásokig, a kiállítási jelenlétet is beleértve. Mint egyikük ügyvezetője elmondta: aki igazi versenyhelyzetben van, egyszerűen nem teheti meg, hogy nem állít ki. Úgy tűnik, a kiállítási részvételről, az elfoglalt területről szóló adatokat is tudni kell „helyesen olvasni” – ugyanis a 2015-ös IPAR NAPJAI kiállításon a kiállítók tapasztalatai mások: az idei egy egész G-pavilonnal, valamint legalább egynegyed A-pavilonnal kisebb helyet foglalt el, és a standközi útvonalak is szélesebbre sikerültek a vártnál. Az ellentmondás feloldható: nem mindegy, melyiket tekintjük „előző kiállításnak”: a tavalyit, amelyet a MACH-TECH gépipari kiállítással rendeztek „egy fedél alatt”, vagy a 2014-est, amelyben ez utóbbi külön névvel nem szerepelt. A sajtóközlemény nyilván az utóbbi változat alapján számított eredményekre hivatkozik. Kétségtelen, hogy a MACH-TECH-hel együtt feltűnően nagyobb kiállítások sikerülnek. Ennek egyik érthető magyarázata, hogy a gépipari berendezéseket eleve csak „méretes” standokon lehet bemutatni, a másik azonban – úgy tűnik – túlmutat az IPAR NAPJAI határain: a gépipar dominanciáját mutatja magyar piaci szerkezetben. Még az idén is, amikor a MACH-TECH „nevesítve” nem volt az IPAR NAPJAI társrendezvényén, szinte egy „kis MACH-TECH” tanúi lehettünk, és a látogatók összetételének szubjektív megítéléséből is az tűnt ki, hogy sokan egyedül ezért a „kis MACH-TECH”-ért jöttek el a kiállításra. Még a vásár díjazottjainak nagyobb része is a gépipari területet képviseli.

Végezetül még egy gondolat: a kiállítás megnyitó beszédeinek domináns eleme az Ipar 4.0 volt, de ismét csak szubjektív megítélésemre hivatkozom: a „trendmeghatározó” kezdeményezés valóságos jelenléte egyelőre nem tükrözte az Ipar 4.0-hoz fűzött nagy reményeket. Vajon a magyar iparszerkezetnek még „érlelődnie kell” a befogadására? Talán jövőre?

Tóth Ferenc


Még több IPAR NAPJAI

Címkék: HUNGEXPOIpar 4.0