Skip to main content

IPAR NAPJAI / MACH-TECH 2022

Megjelent: 2022. június 27.

IparN lidA technológia az átalakuláshoz

A hidrogénalapú technológia fejlesztése, a magyarországi akkumulátorgyártás és az ipari robotizáció volt a középpontjában a május 13-án véget ért 15. MACH-TECH, 9. IPAR NAPJAI és 10. AUTOMOTIVE HUNGARY kiállításoknak. A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 15 ország több mint 400 kiállítója mutatta be termékeit és fejlesztéseit a csaknem 15 ezer szakmai látogatónak.

 

Magyarország legnagyobb üzleti-ipari találkozóját tavaly, a világjárvány miatt csak virtuális térben rendezhették meg, ezért is volt különösen fontos az idei, személyes találkozás a hazai és a nemzetközi piac szereplői számára – egyebek mellett erről beszélt Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón. A házigazda elmondta, hogy az elmúlt évben fontos változások történtek a Hungexpon. A pandémia alatt elkészült a főváros régóta várt Kongresszusi Központja, megújult az összes pavilon és a főbejáratnál új fogadóépület épült. A kiállítók, látogatók elkezdtek visszatérni, ami az optimizmus jele – tette hozzá Ganczer Gábor.

 

IN 1


György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára megköszönte a vállalkozásoknak, hogy az elmúlt két és fél évben partnerek voltak a koronavírus-járvány kezelésében, a válságban megtartották a munkavállalókat, a munkahelyeket, és nem halasztották el a beruházásaikat. Az ITM államtitkára kiemelte, hogy az orosz-ukrán háború veszélyt jelenthet Magyarországon is a békére, a biztonságra, az energiaellátásra és a működő iparvállalatok ellátására az ellátási láncok széttöredezése miatt.
Lepsényi István, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke a kiállítás megnyitóján szándéknyilatkozatot írt alá nagyvállalatok képviselőivel a hidrogénalapú teherszállítás és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra magyarországi fejlesztéséről.
A megnyitón átadták az Ipar Napjai-Mach-Tech Nagydíjakat. Nagydíjat kapott az Abraziv Mérnöki Iroda és Gépgyártó Kft., az Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH, a Losonczi Innovation Kft., a Metal Trading & Consulting Tanácsadó és Kereskedelmi Kft., a Pure Air Kft., a Trigo Precíziós Méréstechnika Kft. és a Weidmüller Kereskedelmi Kft..

 

IN Endrich

 

IN Weidmüller


Idén már a 9. IPAR NAPJAI és 15. MACH-TECH kiállítást rendezték, ahol a hazai és nemzetközi ipar világmárkái, piacvezetői, kis- és középvállalkozásai mutatták be termékeiket, szolgáltatásaikat, egyedi megoldásaikat, fejlesztéseiket.

 

IN igus

 

IN Sanxo

 

Az ipari kiállítási csokor társrendezvénye a járműipari beszállítók és fenntartók hazai kiállítása, a 10. AUTOMOTIVE HUNGARY ezúttal is képet adott a magyarországi autógyártás piaci szereplőiről, innovációiról, emellett egyben olyan fórum volt, ahol az iparág számos hazai és nemzetközi beszállítója és szolgáltatója találkozhatott.
Az eseményt számos, a szakmai partnerek és kiállítók által szervezett, magas színvonalú program kísérte. Ezeken szó esett többek között az e-mobilitásról, az akkumulátorgyártásról, a hegesz­téstechnika alapjairól, a digitalizációban rejlő lehetőségekről, a polimerek újrahasznosításáról, a papírmentes intra­logisztikáról, a magyar hidrogéngazdaság fejlődéséről, a német-magyar technológiákról, a munkavédelem jövőjéről és a 3D nyomtatásról.
Idén először a kiállításnak mind a négy napján a hegesztőszakma képviselői tartottak bemutatókat, workshopokat.
A kiállításon idén is megrendezték a X. Techtogether Automotive Hungary mérnökversenyt, amelyen az ország összes jelentős felsőfokú intézményének mérnökhallgatói mérték össze tudásukat. Az idei megmérettetés győztese a BME Motorsport lett.

A szervezők és a kiállítás résztvevői is örömmel nyugtázták, hogy a több mint 14 500 szakmai látogató – az elmúlt évekhez hasonlóan – elégedetten távozott a négynapos eseményről.

 

Hibrid kiállítás

A hagyományos, fizikai térben megvalósuló kiállítás mellett online is csatlakozhattak a kiállítók az eseményhez. Az érdeklődők tehát nemcsak a helyszínen személyesen, hanem a virtuális pavilonban is találkozhattak a szakma képviselőivel.

 

HUNGEXPO Zrt.
1101 Budapest, Albertirsai út 10.
Tel.: +36 1 263 6000
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.iparnapjai.hu