Skip to main content

FARMELCO 2.0

Megjelent: 2020. február 12.

lid budaFarmSikerekben gazdag 20 év után tulajdonosváltás történt a FARMELCO Kft-nél. Abban a szerencsében volt részünk, hogy beszélgethettünk az alapító Sarkadi Györggyel, és a céget változtatások nélkül tovább vivő Harsányi Tiborral, a Budaker Kft. ügyvezető igazgatójával

 

 

A magyar elektronikai iparban, elektronikai alkatrészeket felhasználók körében nagyon sokan ismerik, elismerik és becsülik Sarkadi Györgyöt. Neve egyet jelent a magas szakmai tudással, barátságos és segítőkész hozzáállással.

 

M. E.: Mikor alakult a cég?
S. Gy.: Cégünk 2000-ben alakult, elsősorban a jó minőségű elektromechanikai alkatrészek kereskedelmére szakosodva. 25 éves mérnöki tevékenység és egy évtizednyi kereskedelmi „tanulóév” után éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy saját vállalkozásba fogjak. A kereskedelmi tevékenységem során sokat tanultam korábbi munkahelyemen, a Compex cégnél főnökömtől, Herbert Tersek Úrtól. Mivel már nem voltam annyira fiatal, mindössze tíz évre terveztem, de most a 20. évbe lépve határoztam el, hogy változtatok.

 

M. E.: Milyen volt a kezdet?
S. Gy.: Az első nagy sikerek az FCT, német D-Sub gyártó és a SAMTEC cégekhez kötődnek. Ezeknek a cégeknek ma is hivatalos disztribútorai vagyunk. Már tevékenységünk kezdetekor is elismert, neves cégekkel kerültünk forgalmazói kapcsolatba, amelyek nem az olcsó termékeikről voltak híresek. Elsősorban a prémiumkategóriás alkatrészeket előállító gyártók jó minőségű termékkínálatával és a szakértelmünkkel tudtunk nevet szerezni a magyar elektronikai piacon. A termékek forgalmazása mellett azok alkalmazásával kapcsolatos műszaki információkkal, tanácsadással is folyamatosan a vevőink rendelkezésére álltunk. Munkámban mindig mellettem állt, és sikereinkhez nagymértékben hozzájárult Méhes Ágnes kolléganőm.
Ma már közel 20 cég termékeit forgalmazzuk, amelyek között olyan is akad, akinek a termékeit mi vezettük be Magyarországon. Néhány gyártó kifejezetten minket keresett meg, hogy képviseljük cégüket és forgalmazzuk termékeiket itthon. Ezek közül szeretném kiemelni az APEM céget, amely professzionális kapcsolókat fejleszt és gyárt a legkülönfélébb felhasználásokra, beleértve a műszereket, orvoselektronikát, kommunikációt, ipari automatizálást és hadiipari alkalmazásokat, valamint az Omnetics céget, a mikro és nano méretű – elsősorban orvostechnikai, agykutatási, űrkutatási és katonai célokra fejlesztett – csatlakozók gyártóját.

 

 

A FARMELCO 2000. júniusi indítása óta Samtec disztribútor Magyarországon. Az elmúlt közel 20 év sikereiben igen nagy szerepet játszott a Samtec termékek minősége és választéka mellett a gyár felhasználóbarát üzletpolitikája (az elektronikai iparban szokatlanul rövid szállítási idők, ingyenes, néhány napon belüli mintaküldés (Sudden Service – a tigris, mint logo), a nyomtatott vagy letölthető katalógusok, adatlapok, tesztdokumentációk, témaspecifikus blogok…) – mindez Sam Shine 1976-os alapító alapelve alapján. Úgy gondolom, hogy ezen alapvetések és a cégvezetést a 90-es években átvevő John Shine (Sam fia) következetes tevékenysége tette a Samtec-et az elektronikai ipar egyik vezető alkatrészgyártójává. A Samtec az elektronikus készülékek fejlődéséhez nélkülözhetetlen, folyamatosan fejlődő eszközkészletet ad a fejlesztők és segítséget a gyártók kezébe.
A FARMELCO alapítójaként és majd 20 éven át tulajdonosaként és talán a magyar elektronikai társadalom nevében mondhatom: Sam, köszönjük.

Sarkadi György

 

budaFarm3

Sam Shine, a Samtec alapítója 2019 novemberében hunyt el.

 

M. E.: A FARMELCO tevékenységének folytatása kapcsán miért pont a Budaker-re esett a választás?

S. Gy.: Ismertük egymást, oda-vissza kereskedtünk egymással, a Budaker korrekt partner, a szakmánkban jól működő cég. Természetesen több céget megnéztem, de egyértelműen Tiborék tűntek a legjobbnak.

H. T.: Érdekes dolog volt ez, intuitív megérzés, kölcsönös szimpátia, azon gondolkoztunk, hogy jó lenne kiegészíteni a cégünk portfólióját. Mi alapvetően zártabb területen dolgoztunk, ugyanakkor nyitni kívántunk a szélesebb, nagyobb lehetőségeket és kihívásokat jelentő piacok felé. A Budaker jelenleg 13 fős cég, de aktívan bővülni szeretnénk.
A tavalyi évben gyorsultak fel az események, illetve a tárgyalásaink. A Farmelco sikere mögött alapvetően egy hozzáértő, humánus, kapcsolatteremtő ember áll, aki mindig a vásárló érdekeit tartja szem előtt, helyezi előtérbe, és akit úgy ismernek, hogy a „Gyuri”. Szeretnénk a Farmelco nevét és stílusát megtartani. A partnerek is természetesen ragaszkodnak a megbízható, jól ismert személyhez, ezért Gyuri még velünk marad egy ideig. A további együttes tevékenység számunkra is előnyös, mert sokat tudunk tőle tanulni. Felkészült, szakértő munkatársaink vannak, de a sokéves tapasztalat átadása további segítséget jelenthet.

 

budaFarm2

 

M. E.: Származhat-e valamilyen előnye a partnereknek ebből a váltásból?
H. T.: A partnerek a Budaker és a FARMELCO közös, több mint 100 millió Ft-os készletéhez juthatnak hozzá, nagyobb szakértői csapat, jóval nagyobb raktárkészlet áll a vásárlók rendelkezésére, továbbá B2B felület a rendelésekre, gyorsabb kiszállítás saját szervezésben.
M. E.: Biztosak vagyunk benne, hogy a két cég korábbi partnerei csak nyerhetnek ebben a történetben. Sok sikert az új formációnak, és további jó munkát és jó egészséget kívánunk Sarkadi Gyuri!

(Azt, hogy csak pihenget és elhagyja a szeretett alkatrészeket, úgysem hisszük el.)

 

 

budaFarm

 

A Budaker Bt. – kétszemélyes családi vállalkozásként – 1991-ben indult, a BKV részére nehezen fellelhető elektronikai és elektrotechnikai termékek beszerzésére fókuszálva.

1997-ben a Bt. forgalma és létszáma is bővült, a vállalkozási forma kft.-re módosult.

2007-ben új irodanyitás a XI. ker. Fehérvári úton, SAP ügyviteli rendszer bevezetése és az ISO 9001 – a tömegközlekedési járművek alkatrészeinek beszerzésére vonatkozó – minősítés megszerzése.

2015-től a XXII. kerületben 240 négyzetméteren, 12 fővel, több mint 100M Ft értékű raktárkészlettel működnek.

2020-ra szükségessé vált a bővítés, amely a Nagytétényi úton vásárolt 1200 m2-es irodaházban valósul meg, ami várhatóan hosszabb időre megoldja helyproblémáikat.

Az elmúlt években megvalósult projektek: Combino villamosok 10 éves felújtásához szállított egyenáramú megszakítók, hűtőventillátorok; V43 mozdonyok egyenirányító egységéhez alkatrész-utánpótlás, a BKV Zrt. teljes híradástechnikai igényének kielégítése.

Ezenfelül az ABB félvezetők teljes termékpalettája és az Esterline-Souriau cég széleskörűen használható csatlakozói találhatók meg a Budaker Kft. kínálatában.

 

 

Szerző: Harmath Csaba

 

FARMELCO Kft.
1034 Budapest, Bécsi út 100.
Tel.: +36 1 283 2497
Mobil: +36 20 480 2318
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.farmelco.hu

 

Budaker Kft.
1222 Budapest, Méz u. 11.
Tel.: +36 1 424 5094
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.budaker.hu