Itt az „óraátállítás” ideje

Napjaink okos-, kommunikációképes rendszereiben a nagy integráltságú órajelellátó megoldásoknak sok előnyük van. Igaz ugyan, hogy a több, független oszcillátorból álló megoldások központosított, egységes órajelellátó rendszerrel történő „kiváltásához” a rendszer és a NyÁK-elrendezés gondos tervezésére van szükség, ám ezzel csökkenthetjük a költségeket, javíthatjuk a minőséget és a megbízhatóságot, és új funkciókkal növelhetjük, tehetjük használhatóbbá a rendszert. Egy nagy integráltsági fokú órajelellátó rendszer megvalósítása azonban egyszerűbb, mint gondolnánk. Nos, mit gondol, eljött egy integrált órajelmegoldás megvalósításának az ideje?

Csaknem minden elektronikus készülékben szükség van órajelekre. Például egy mikrovezérlő (MCU) órajellel időzíti a következő utasításra lépést, de egy rádióberendezésnek is szüksége van egy pontos frekvenciájú oszcillátorra ahhoz, hogy az RF-jeleket az alapsávba keverje le a további feldolgozás érdekében.
Az okos-, kommunikációra képes készülékek elterjedése egyre magasabb követelményeket támaszt az órajel minőségével szemben. A cikkben megmutatjuk, hogyan tud a tervező megfelelni ezeknek az elvárásoknak, ráadásul úgy, hogy egyúttal csökkenti a műszaki kockázatokat, a tervezés időszükségletét és az anyagköltséget. Bemutatjuk a megoldás lehetséges változatait, a kvarckristályokat, a kristályoszcillátorokat (XO) és a kvarc-, valamint MEMS-technológián alapuló, magas szinten integrált óragenerátor-megoldásokat.

Az okos-, kommunikációképes készülékek kifinomult órajelellátó rendszert igényelnek

A mikrovezérlők gyakran tartalmaznak beépített RC-fázistolón alapuló oszcillátorokat a nem precíziós időzítést igénylő számítási feladatok megoldásához. Ezekben az oszcillátorokban egy ellenállás-kondenzátor pár határozza meg azt az időállandót, amelyből az oszcillátor frekvenciája származtatható. Az ilyen oszcillátorok 1% körüli pontosságúak, és az órajelátmenetek időbeli eloszlása jelentős véletlen ingadozásokat (jittert^[1]) mutat. Ezek az órajel-generátorok csak az olyan alkalmazásokban használhatók, ahol a jelátmenetek időzítése iránt nincsenek magas követelmények, mint például egy olyan mikrovezérlőnél, amely csupán számításokat végez és egy egyszerű, hétszegmensű, folyadékkristályos (LCD) kijelzőt hajt meg. Az ilyen kijelző ugyan több különféle órajel-hullámformát igényel, de a jelátmenetek időzítésének toleranciakövetelménye igénytelen, az átmenetek megengedett időbizonytalansága akár néhány ms nagyságrendű is lehet. Az ilyen óragenerátor – feltéve, hogy az adatsebesség nem haladja meg a néhány Mbit/s-ot – egy aszinkron kommunikációs egység (UART) időzítésére is megfelel. Ehhez néhány száz ns-os időzítési pontosságra van szükség, de ez már az egyszerű RC-oszcillátorokkal elérhető pontosság felső határa.
Az okos-, kommunikatív termékek hálózaton keresztül lépnek kapcsolatba a felhővel, például Bluetooth^®, vezetékes Ethernet, WiFi^® vagy más kommunikációs protokollok útján. Az a tény, hogy ezekbe a rádiós és/vagy nagy sebességű adattovábbítási eljárások is beletartoznak, olyan órajel-generátorok használatát teszi szükségessé, amelyek pontossága néhány milliomodrésznyi (ppm – part per million), jitterük pedig alacsony.
Az ilyen precíziós órajelellátó rendszerek kulcseleme egy stabil frekvenciájú referenciaoszcillátor, amelynek működése egy frekvenciameghatározó elemen (rezonátoron) alapul. A rezonátor egy elektromosan passzív alkatrész, amely felépítésénél fogva nagyobb amplitúdóval képes rezegni bizonyos rezonáns frekvenciákon a többi frekvenciához viszonyítva – ennek egyszerű példája egy hegedűhúr. Elektronikus rendszerekben ezt a szerepet kvarckristályok és mikro-elektromechanikai (MEMS) rezgőrendszerek töltik be. A rezonátor iránti követelmények a következők:

1. A rezonanciafrekvencia időbeli és a hőmérséklet-változással szembeni stabilitása. Ezzel elkerülhető az órafrekvencia megváltozása (driftje).

2. Nagy jósági tényező (Q), amely annak a feltétele, hogy a rezonátor a gerjesztőjelnek csak nagyon szűk frekvenciatartományában reagáljon erőteljesen.

3. Képesség a magas jelszintű működésre, amely magas jel-zaj viszonyú kimenőjel előállítását teszi lehetővé.

A második és harmadik követelmény teljesülése az alacsony jitterű órajel előállításának – azaz a stabil időzítőjel-átmeneteknek – szükséges feltétele.
Mivel a rezonátor passzív eszköz, szabályozott energiaellátásra van szüksége ahhoz, hogy rezegni tudjon és ezzel meghatározott frekvenciájú referenciajelet állítson elő. A stabil rezgés fenntartására olyan erősítőt lehet használni, amelynek a frekvenciameghatározó, rezonáns elem alkotja a visszacsatoló ágát. A 10 Mbit/s feletti adatsebességű kommunikációs alkalmazásokban a megfelelő erősítővel ellátott kvarckristályok vagy MEMS-rezonátorok igen alkalmasak a referenciafrekvencia előállítására.
A kvarcrezonátoroknak nagy a jósági tényezője (Q), és nagyszintű kimeneti jel előállítására képesek, ezért olyan alkalmazásokban is megfelelnek, ahol csak rendkívül kis jitter engedhető meg. A hagyományosan 12 kHz-től 20 MHz-ig terjedő sávban mérve ezekkel 100 fs (femtomásodperc, 10^-15 s) csúcsértékű fáziszaj is elérhető. A MEMS-rezonátorok szélesebb hőmérséklet-tartományban, nagy megbízhatósággal képesek nagyon stabil frekvenciát előállítani, továbbá ellenállók az ütésszerű és vibrációs igénybevétellel szemben, ráadásul olyan kis méretű megoldásokat is lehetővé tesznek, amelyek helyigénye alig 1 mm² nagyságrendű. A MEMS-rezonátorok magas jósági tényezője azonban kisebb szinteken valósul meg; az elérhető fáziszaj értéke így 500 fs, de az újabb konstrukciós megoldások már csökkentik ezt az értékhatárt. Számos korszerű hálózati alkalmazásban (mint például a PCIe), kisebb integrált sávszélesség is megfelelő, így ezeknél mindkét technológia alkalmazható.

1. ábra  Két kristály csatlakozik közvetlenül ugyanazon mikrovezérlőhöz. Az ábrán feltüntettük a terhelőkapacitásokat és a soros ellenállásokat is

Az óragenerátor megvalósítása beágyazott rendszerekben

Egy beágyazott rendszerben három elterjedt megvalósítás szokásos az órajel előállítására:

1. Egy kvarckristály közvetlen csatlakoztatása ahhoz a rendszer-csiphez, amely részére órajelet kell előállítani.

2. Egy kvarcoszcillátort (XO) használunk arra, hogy a kimenetén a teljes rendszer részére hozzon létre órajelet.

3. Kvarc- vagy MEMS-alapú óragenerátort alkalmazunk egy vagy több órajelkimenet előállítására mind az alacsony, mind a magasabb (>50 MHz) frekvenciatartományban.

1. változat: kristály csatlakoztatása az órajelet igénylő rendszercsiphez

Ebben az esetben a rendszercsip (Sytem on a Chip – SoC) tartalmazza a rezgés fenntartásához szükséges erősítőt. Ehhez lehet közvetlenül csatlakoztatni a rezgőkristályt, rendszerint kondenzátorokkal együtt, amelyek lehetővé teszik a rezgés fenntartásához szükséges, helyes fázisú visszacsatolást, és valamelyest hangolják a frekvenciát is. Az SoC erősíti a referencia-órajelet, és alkalmasint a frekvenciáját is átalakítja az igényeknek megfelelően^[2]. Az 1. ábrán olyan rendszer kapcsolási vázlata látható, amelyben ugyanahhoz a mikrovezérlőhöz egy magas és egy alacsony frekvenciájú kristály is kapcsolódik. Az ilyen rendszerek, amelyekhez csak egy vagy két kristály csatlakozik az 1. ábrán látható módon, költséghatékonyak, és ha a kristály(oka)t közvetlenül az SoC mellé telepítjük, a NyÁK vonalvezetése is egyszerű. Ezzel általában elkerülhetők a jelintegritás és az elektromágneses zavarás (Electro Magnetic Interference – EMI) problémái is. Van azonban néhány „buktató” is, amit érdemes elkerülni:

1. A kristályt gondosan kell kiválasztani úgy, hogy az kompatibilis legyen a rendszercsip rezgést fenntartó, beépített erősítőjével. Ha a kristály ekvivalens soros ellenállása túl nagy az erősítő által képviselt negatív ellenálláshoz képest, előfordulhat, hogy az oszcillátor nem indul be.

2. A kristály mellé valószínűleg terhelőkondenzátorokat is be kell építeni ahhoz, hogy a visszacsatolás fázisa megfelelő legyen, de ugyanezeknek a frekvencia pontos beállításánál is szerepük lehet.

3. A kvarckristályoknak meglehetősen nagy a hőfoktényezője. Előfordulhat, hogy az olyan alkalmazásoban, amelyeknek például –40 °C és 70 °C között is működniük kell, az egyszerű kvarckristályok helyett inkább hőmérséklet-kompenzált kristályoszcillátort (TCXO) vagy MEMS-alapú, beépített óragenerátort kell használni.

4. A szokásos kvarckristályok, amelyek alapharmonikusú rezgési módban működnek, legfeljebb 50 MHz frekvenciáig használhatók. A felharmonikus üzemmódban működő (50 MHz feletti) kvarckristályok rendszerint költségesebbek.

2. ábra  A kristályoszcillátor frekvenciáját egy rezgőkristály lemez határozza meg, amelyet rendszerint egy fém fedőlemezzel lezárt kerámiatokba építenek be

2. változat: kristályoszcillátorok (XO)

A rezgést fenntartó erősítővel közös tokozatba épített rezgőkristályt nevezzük kristályoszcillátornak (XO). A 2. ábrán látható, hogyan épül egybe a kvarckristály lemez az oszcillátor elektronikus elemeit tartalmazó, alkalmazásspecifikus integrált áramkörrel (ASIC) egy közös, hermetikusan lezárt tokozatban. Ez a tokozott megoldás ugyan költségesebb az egyszerű, passzív kristálynál, de elkerüli a fenti felsorolás 1. és 2. „buktatóját”, tehát megbízhatóan elindul és pontos kimeneti jelfrekvenciát garantál.
Megismételjük: egy olyan rendszer, ami csak egy vagy két kristályoszcillátort tartalmaz, költséghatékony megoldás lehet. Ha viszont több frekvencia, további, terhelhető (pufferelt) órajelkimenetek vagy 50 MHz feletti frekvenciák szükségesek, előnyösebb egy önállóan megvalósított, integrált óragenerátor használata.

3. változat: óragenerátorok

Egy nagy integráltsági fokú óragenerátor az alább felsorolt funkciókból tartalmazhat néhányat – vagy akár az összeset:

1. egy rezonátort, például kvarckristályt vagy MEMS-elemet,

2. a rezgést fenntartó erősítőt,

3. fázisszinkron hurko(ka)t (PLL), amelyekkel egy vagy több frekvencián frekvenciatöbbszörözést lehet végrehajtani, rendszerint az 1 MHz...1 GHz tartományban,

4. egy vagy több meghajtóerősítőt (puffert), ugyanazon órafrekvenciá(k)nak az előállítására több, egymástól független „példányban”.

3. ábra  Az integrált óragenerátorban a MEMS-en vagy kvarckristályon, valamint egy rezgésfenntartó erősítőn kívül programozható PLL-áramkörök és terhelhető, „pufferelt” kimeneti fokozatok is helyet kapnak

A 3. ábra ezen funkciók integrációjára mutat vázlatos példát.  A 4. ábrán egy fröccsöntött műanyag QFN-tokozású óragenerátor látható a tokozás előtti állapotban. Ez a beépített kristályon kívül egy integrált céláramkört (ASIC) is tartalmaz, amely a rezgésfenntartó erősítőt, egy fázisszinkron hurkot (PLL), két programozható frekvenciaosztót és öt kimeneti puffererősítőt egyesít magában. Egy egyszer programozható (One Time Programmable – OTP) memória tárolja a felhasználó alkalmazásspecifikus konfigurációs adatait (például a frekvenciákat és a kimeneti protokollokat). Az eszközben nem hagyományos kristályoszcillátort (XO-t) alkalmaztak, amely közös hermetikus tokozásban tartalmazza a kristályt az ASIC-kel; ehelyett egy olcsóbb, légmentesen tokozott egyszerű rezgőkvarc osztozik az ASIC-kel egy kis költségű műanyagtokozaton.

4. ábra  Egy ötkimenetű órajelellátó rendszer tömbvázlata, valamint a hordozólapra épített kristály és integrált áramkör képe a műanyagtokba építés előtt

A kristály elválasztott tokozata elszigeteli azt az ASIC-től és a hordozólemeztől, megtartva annak eredeti, tiszta működési környezetét, megelőzi a kvarckistály felületének szennyeződését, ezáltal nagyon jó időbeli frekvenciastabilitást téve lehetővé. Ezt szokás „kiváló öregedési tulajdonságként” emlegetni.

5. ábra  Egy 10 Gbit/s-os Ethernet kapcsoló tömbvázlata mutatja, hogyan lehet egy bonyolult, 12 különféle órajelet szolgáltató órajelellátó rendszert mindössze két nagy integráltságú óragenerátor-csippel megvalósítani

Az óragenerátorok előnyei

Míg egy kristály vagy egy egyszerű integrált kristályoszcillátor előnyei csak akkor érvényesülnek, ha legfeljebb egy vagy két órajelre és az órajelek egyetlen „példányára” van szükségünk, a bonyolultabb rendszerekben komoly előnyökkel jár a nagy integráltságú órajelellátó rendszer használata.
Az egyik magától értetődő előny az alkatrészek számának és az anyagköltségnek a csökkenése. Az 5. ábra egy 10 Gbit/s-os Ethernet-kapcsoló tömbvázlatát mutatja, amelyben több különböző órajelre van szükség 50 MHz alatt és felett egyaránt. Ahelyett, hogy ezt az igényt egy több XO-ból, PLL-ből és puffererősítőkből állítanánk össze, az összes funkció megvalósítható egy SM803 típusjelű óragenerátor-csippel, és az ehhez szükséges egyetlen külső kvarckristállyal, valamint egy beépített MEMS-rezonátort tartalmazó DSC400 integrált áramkörrel. Ráadásul ez az integrált órajelellátó megoldás rugalmas is, amennyiben különböző frekvenciákat és kimeneti protokollokat lehet alkalmazásfüggő módon kiválasztani és tárolni egy egyszer programozható (OTP), csak olvasható (ROM) memóriában. Más esetekben I2C- vagy SPI-bemeneteket, esetleg külső kivezetésekkel kezelhető hardveres vezérlést is meg lehet valósítani, amely lehetővé teszi, hogy a frekvenciákat az óragenerátornak a beágyazott rendszerbe történő beépítése után is lehessen módosítani. Ez különösen akkor hasznos, ha beállítható rendszertulajdonságokkal rendelkező berendezést tervezünk, vagy a rendszert az üzemeltetési körülmények szélső értékeiig kívánjuk igénybe venni. Ilyen a rendszer gyorsítása az órajel megnövelésével a legnagyobb teljesítőképesség elérése érdekében (ezt a személyi számítógépük maximális teljesítményére törekvő felhasználók „overclocking” néven ismerik – A szerk. megj.).
Nemrégiben egy automotív elektronikai gyártó keresete meg a Microchipet egy elektromágneses zavarproblémával. A Microchip programozható óragenerátor-csipjét a gépkocsi környezetét figyelő kamerarendszer órajeleinek előállítására kívánták használni, de a gyors jelváltási idők miatt keletkező harmonikusjelek zavarták az autó FM-rádiójának működését. Ám mivel a Microchip óragenerátor-áramkörét úgy tervezték, hogy a kimeneti jelek fel- és lefutási ideje programozható, a felhasználó úgy volt képes elkerülni a költséges rendszerátvizsgálást és/vagy a hardver újratervezését, hogy az óragenerátort egy alkalmasan megváltoztatott paraméterekkel előre programozott, azonos típusú eszközzel helyettesítette. A tervezési projekt késedelmét és a tervezett költségek túllépését tehát egyszerűen az órajelellátó rendszer rugalmasságát kihasználva sikerült elkerülniük.
Manapság gyakran várják el az órajelellátó rendszerektől azt a tulajdonságot, hogy képesek legyenek „szétszórni” a kimeneti órajelek spektrumát. A szórt spektrumot az órajelkimeneteknek egy bizonyos, gondosan tervezett frekvenciamodulációs rendszere útján valósítják meg, amely elég kis mértékű ahhoz, hogy a végtermék működő- vagy teljesítőképességét ne befolyásolja, de ahhoz elegendő, hogy „szétkenje” a rögzített frekvenciákat előállító órajelrendszer zavarspektrumának éles csúcsait, és helyettük egy néhány decibellel alacsonyabb csúcsértékű, egyenletes eloszlást valósítson meg. A zavarjel-spektrum csúcsértékének ez a csökkentése sok esetben elegendő az EMI-problémák elkerüléséhez. A szórt és a szétszóratlan zavarspektrumot a 6. ábrán hasonlíthatjuk össze.

6. ábra  Az órajelek frekvenciájának modulációjával (a szórt spektrumú modulációval) a zavarspektrum csúcsértékének, és ezáltal az elektromágneses interferenciának a csökkenése érhető el

 
Az integrált órajel-generátorok további jelentős minőségjavulással is szolgálnak. Ha a különféle órajeleket kisebb részegységekből összeállított „diszkrét elemes” megoldással valósítjuk meg, amelyben egy közös oszcillátort puffererősítők és PLL-áramkörök követnek, ez a NyÁK-lapon számos órajelvezető sáv kialakítását igényli. Ezek a vezetősávok kényesek egymás kölcsönös zavarására (az „áthallásra”) és a reflexiókra. Ezzel szemben egy integrált óragenerátor kimenetein megjelenő órajelek „tiszták”, csak nagyon kis mértékben késnek vagy sietnek az elvárthoz képest, valamint a fel- és lefutási időik is jól illeszkednek az igényekhez. Egy összetett órajelellátó rendszerben – ahogy mondani szokás: „órajelfában” – használt integrált óragenerátor tehát kisebb tervezési kockázattal állít elő tiszta órajeleket, gyorsabban tervezhető és kisebb a helyigénye is.
Azok a tervezők, akik ahhoz vannak szokva, hogy a rezgőkvarcot a rendszercsip közvetlen közelében helyezzék el, gyakran aggódnak a központi óragenerátortól a felhasználási helyig vezető hosszabb NyÁK-csíkok miatt, mert úgy vélik, ezzel romlik az órajel integritása, és növekszik az elektromágneses interferencia. Ha azonban helyesen tervezett átviteli vonalakat terveznek megfelelő lezárásokkal, egy központi óragenerátor sem okoz ilyen nehézségeket és költséget takarít meg.
Ilyen integrált óragenerátort használva számos „diszkrét” alkatrészt helyettesítünk egyetlen előre megtervezett és egybetokozott óragenerátorral, amelyet nagy sorozatban, szigorú megbízhatósági és minőségi követelményeket kielégítve gyártanak. Ez az egész végtermék nagyobb megbízhatóságát és az élettartamra vonatkoztatott összes költség (Total Cost of Ownership – TCO) csökkenését eredményezi, a hibás végtermékek visszaküldésével járó „erkölcsi veszteség” minimalizálásáról nem is beszélve.

7. ábra  Példa egy rendszerben szükséges különféle órajelekre

Egy órajelfa felépítése

A komplex órajelellátó rendszereket – ha azok egy (legfeljebb néhány) alapfrekvenciából központilag származtatják le a rendszer részére szükséges összes, különféle frekvenciájú órajeleket – a fára emlékeztető elágazó felépítés hasonlósága miatt szokás „órajelfának” is nevezni. Ha hozzáfogunk egy ilyen megtervezéséhez, lényeges, hogy széles körű áttekintésünk legyen a végtermék teljes rendszere felett. A 7. ábra mutatja az ilyen „nagyívű” áttekintés eredményét, a rendelkezésre álló megoldási lehetőségeket is feltüntetve. A tipikus kérdés, amelyet eközben fel kell tennünk önmagunknak: hány különböző órafrekvenciára, és ezek mindegyikének hány „példányára^[3]” van szükség?

8. ábra  Szinkron órajelellátó rendszer

Vizsgáljuk meg, mely frekvenciáknak kell szinkronizálva lenniük egymáshoz. Az 5. ábrán látható Ethernet-kapcsoló a „szabadonfutó” órajelfák tipikus példája. A különféle adatcsatornák időzítésének nem kell szinkronban futniuk egymással. Az egyes csatornák jelei – feltéve, hogy az adatfolyam késleltetéseit ideiglenesen tárolt, „pufferelt” adatok feldolgozásával egyenlítjük ki – eltérő órajel-frekvenciákkal dolgozhatók fel. Ezért a csatornaadatok feldolgozása egymástól független, tehát „szabadonfutó” órajelekkel időzíthető.
Egy olyan rendszert, amely egyetlen, precíziós órajelet használ az órajelfa „gyökeréül”, vagy egy olyat, amely több feldolgozási helyen különálló, de egymással szigorúan fázisszinkronizált órajelforrásokat igényel, szinkronizált rendszernek nevezünk. Ez a tervezési módszer általános a nagy sebességű adatátvitelben, ahol kulcsfontosságú a jelek alacsony latenciaideje. Az ilyen rendszerekben gyakran találkozhatunk két további alkatrésszel.
Az első a „jittergátló”, egy integrált kivitelű, fázisszinkronizált hurok (PLL), amelyben egy keskenysávú hurokszűrő helyezkedik el. Ez nem önmagában generál órajelet, hanem egy meglevő órajelből állít elő annál kisebb jitterű, de azonos frekvenciájú változatot. A második a „jitterpuffer”, amely egyetlen, meglevő órajelből állít elő több példányt úgy, hogy a másolatok jittere azonos az eredeti órajellel (vagy annál csak elhanyagolhatóan nagyobb).
A 8. ábrán egy szinkron órajelellátó rendszer vázlata látható.

9. ábra  Miután a frekvenciákat és a kimenetek számát már meghatároztuk, még számos további órajelparamétert kell figyelembe vennünk

 
Rendkívül lényeges a különféle órajelek specifikációjának felderítése és megértése. A legfontosabb elektromos paramétereket a 9. ábrán láthatjuk. Ezek közül is kiemelkedő fontosságú a frekvenciapontosság és a megengedett maximális jitter. A jitterre a különféle alkalmazásokban eltérő mérési módszerek vonatkozhatnak – ezek pontos értelmezése is alapvető fontosságú.
Vannak különleges körülmények, amikor az elektromos jellemzőktől független egyéb tényezőket figyelembe véve kell megoldást és alkatrészt választanunk. Néhány példa az ilyen befolyásoló tényezőkre a méret és az alak, a hőmérsékleti igénybevétel és az ár.

Szerző: Graham Mostyn, alkalmazástechnikai mérnök; időzítési és kommunikációs üzletág – Microchip Technology, Inc.

www.microchip.com

Még több Microchip

^[1] A „jitter” lényegében az órajelátmenetek névleges időpontjaira rakódó, ugyancsak idődimenzióban kifejezett bizonytalansága, az átmenetek „fáziszaja”. A szónak ez utóbbin kívül tömör, „körülírásmentes” magyar fordítása nem ismeretes, legfeljebb a „dzsitter” magyarítást alkalmazhatnánk. Ízlés dolga. A cikkben – általános elterjedtsége miatt – az angol szakirodalomban használt írásmódot követjük – A ford. megj.

^[2] Például osztással vagy többszörözéssel – A szerk. megj.

^[3] Egyazon órajel különféle példányainak, másolatainak számán a rendszer azon bemeneteinek vagy bemenetcsoportjainak számát érti a szerző, amelyeket terhelhetőségi vagy jelintegritási okokból nem lehet az órajelgenerátor egyetlen közös kimenetére csatlakoztatni. Ilyen esetekben elválasztó vagy meghajtóerősítőkkel (pufferekkel) kell az órajelkimeneteket a közös órajelforrástól elválasztani. A puffererősítők kimenetein tehát ugyanazon frekvenciájú órajel jelenik meg, ezek terhelése azonban független egymásól. A különválasztás oka ezenkívül még az is lehet, hogy egyazon frekvenciájú órajelet eltérő jeltulajdonságokkal (amplitúdó, alsó és felső jelszint, polaritás, szimmetrikus vagy aszimmetrikus jelvezetés, fel- és lefutási idő, kimenőimpedancia stb.) kell előállítani – A szerk. megj.