Skip to main content

Beckhoff Technology Day konferencia

Megjelent: 2018. október 10.

2018 09 27 Beckhoff Technology Day nomark 08A Beckhoff Technology Day konferencia szeptember 27-én került megrendezésre hagyományos helyén, a pazar környezetben található budapesti ÖbölHáz Rendezvényközpontban. A szervezők figyelembe vették a korábbi évek visszajelzéseit, ezért a Beckhoff technológiai újdonságain túlmenően, az idei rendezvény újabb témakörökkel bővült. A résztvevők betekintést nyerhettek a Beckhoff integrált épületautomatizálási és színháztechnikai eszközkészletébe és megoldásaiba, valamint áttekintésre került a Beckhoff által kifejlesztett, mára már globálisan elterjedt EtherCAT-technológia is.

 

A konferenciát Perecz Tamás, a Beckhoff Automation Kft. ügyvezető igazgatójának előadása nyitotta meg, amely tájékoztatást nyújtott a vállalat üzleti eredményeiről, beszámolt az értékesítési hálózat kiterjesztéséről, a termékgyártás és gyártóterületek terén bekövetkezett kapacitásnövelésről, a magyar iroda bővüléséről, valamint röviden ismertette a Beckhoff technológiai újdonságait – amelyekről a nap folyamán bővebb információt is hallhattak a résztvevők.
Az anyavállalattól érkezett Dr. Josef Papenfort, a TwinCAT automatizálási szoftver újdonságait mutatta be, különös tekintettel az átfogó képfeldolgozási funkciókat integráló TwinCAT Vision, és az információk hangalapú bevitelét lehetővé tevő TwinCAT Speech szoftvermodulokra.
Mellőzve a komplikált műszaki részleteket és fogalmakat, a digitalizáció előnyeire és veszélyeire hívta fel a figyelmet előadásában az osztrák Beckhoff leányvállalattól érkezett Bezeczky Balázs. Az előadás egy általános képet adott az előttünk álló digitális kor lehetőségeiről. A digitalizálás a startupok és a nagyvállalatok számára egyaránt kulcsfontosságú. A kérdés csak az, hogy ki tud lépést tartani.

 

2018 09 27 Beckhoff Technology Day nomark 21


Cserpák Mihály előadása első felében bemutatásra kerültek a Beckhoff épületautomatizálási megoldásai. Kifejtésre került, hogy az intelligens épületautomatizálási koncepció hogyan segíti az energiamegtakarítást és növeli a komfortot egy adott épületen belül. Az előadás második felében a Beckhoff színpad- és látványtechnikai megoldásai kerültek fókuszba, amelyek segítségével nemcsak a különböző látvány- és színpadelemek vezérlését lehet megvalósítani, hanem az épületautomatizálási megoldásokhoz hasonlóan, a rendszerek közötti szinergiát is. A Beckhoff integrált épületautomatizálási és színháztechnikai eszközkészletét és megoldásait sikeresen alkalmazzák a világ minden táján, mivel modularitásuknak és nyitottságuknak köszönhetően ideálisak az épületautomatizálási és színháztechnikai alkalmazások megvalósítására.
Zelena Zsombor a Renishaw Hungary Kft. képviseletében az inkremens és abszolút enkóderek működési elvét, a lehetséges hibaforrásokat, valamint ezek kiküszöbölési lehetőségeit ismertette. Prenzentálásra kerültek továbbá az útmérőrendszerek technikai paraméterei, általános használatuk, valamint a lézer-enkóderek.

 

2018 09 27 Beckhoff Technology Day nomark 27


Jamriska Péter az EtherCAT-technológiát ismertette. Mivel az EtherCAT gyakorlatilag egy „Plug and Play” terepi busz, így konfigurálása és használata nagyon egyszerű. Az egyszerűség lehet az oka annak, hogy a felhasználók motivációja nem túlságosan nagy, hogy részletesebben megismerjék a hálózat működését, és időt fordítsanak az alkalmazásban történő esetleges terepibusz-probléma megfelelő kezelésére. Az előadás fő témája az EtherCAT működésének bemutatása, és a lehetséges hibatípusok, illetve diagnosztikai lehetőségek áttekintése volt.
Jelencsik Mátyás, az EuroSolid Kft. gépészmérnök értékesítője a SOLIDWORKS gépészeti tervezést automatizáló szoftver lehetőségeiről számolt be. A SOLIDWORKS sok évvel ezelőtt felismerte az IPAR 4.0 – vagyis az integrált tervezés és adatkezelés – fontosságát, így napjainkra piacvezetővé vált hatékonyságának és felhasználóbarát kialakításának köszönhetően. A SOLIDWORKS már a tervezés kezdeti fázisától párhuzamos lehetőséget biztosít a mechanikus tervezés, az elektromos tervezés és a műszaki dokumentáció elvégzésére úgy, hogy a különböző területek szakértőit számos felesleges levélváltás és telefonálgatás fáradalmaitól is megkíméli.

 

2018 09 27 Beckhoff Technology Day nomark 31


A Debreceni Egyetem Műszaki Karának Mechatronikai Tanszékéről érkezett Dr. Tóth János, aki a ma már klasszikusnak mondott ipari méréstechnikai megoldásokat mutatta be. Az előadásban három különböző gyártó gyakorlati megoldását ismertette és hasonlította össze a teljesség igénye nélkül.
Mikli Áron a 2018-as év I/O-újdonságaival foglalkozott. Bemutatta az új, túláramvédelemre szolgáló EL922-sorozatú terminálcsaládot; a TwinSafe SC-technológiával kiterjesztett ELX-sorozatú EtherCAT-terminálokat – amelyekbe leválasztás nélkül zóna 0-s érzékelőket lehet vezetékezni; az IoT-buszcsatolót – amivel külön vezérlés nélkül juttathatjuk terminálok digitális és analóg jeleit a felhőbe. Az előadás során bővebb betekintést kaphatott mindenki a Beckhoff méréstechnikai megoldásaiba, és gyakorlati példán keresztül is láthatta az EL3751 típusú multiméter-terminál túlmintavételezéssel történt mintavételezését, valamint az elosztott órajelek (Distributed Clock) konfigurációját.
A nagyszerűen megrendezett konferenciát vendégelőadók előadásai színesítették, a kiállítótérben pedig izgalmas és interaktív bemutatóalkalmazásokat lehetett megtekinteni. A rendezvény lehetőséget teremtett a hasonló területen tevékenykedő szakemberek közötti tapasztalatcserére is.

*A képeket a CNCMedia készítette.

 

 

BECKHOFF Automation Kft.
1097 Budapest, Gubacsi út 6.
Tel.: +36-1-501-9940
Fax.: +36-1-501-9941
Mobil: +36-30-444-9213
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.beckhoff.hu

 

Még több Beckhoff Automation