Skip to main content

Az energiapiac jövője – lehetőségek a decentralizációban

Megjelent: 2018. június 20.

schneider electric decentralizacio lidAhogy mindinkább előtérbe kerülnek a megújuló energiaforrások és az IoT eszközök, hatalmas átalakuláson mehetnek keresztül az energiaelőállítás, -tárolás és -felhasználás folyamatai is. Mivelhogy az egyre fejlettebb, ugyanakkor egyre olcsóbb technológia lehetőséget nyithat az úgynevezett decentralizált energiahálózat kialakulása számára, amely a hagyományos módszer életképes alternatívája lehet azáltal, hogy többek között csökkenti a szállítási költséget, a környezetterhelés és az energiafüggés hatásait, miközben növeli a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.

 

Az energiaelőállítás, -tárolás és -felhasználás folyamatainak átalakulása nemcsak az infrastruktúrát érinti, de a klasszikus fogyasztói és termelői szerepeket is megváltoztatja, mivel a vállalatok, sőt az egyének is képesekké válhatnak arra, hogy energiát állítsanak elő és szolgáltassanak a rendelkezésükre álló eszközöknek köszönhetően. Az energiamenedzsmenttel is foglalkozó Schneider Electric úgy véli, ez a decentralizált energiaipar jelentheti a megoldást a folyamatosan növekvő energiamennyiség-szükséglet előállítására a károsanyag-kibocsátás csökkentésével egyidejűleg.
Világunkat az energiagazdálkodás szempontjából jelenleg három fontos, egymással összefüggő „trend” – a digitalizáció, a dekarbonizáció és a decentralizáció – határozza meg. A fejlődő és olcsóbbá váló technológiai megoldások, illetve az egymással összekapcsolódó online eszközök gyarapodása lehetővé teszik a hatékonyabb energiatermelést és -menedzsmentet. Eközben az alternatív energia előállítása is egyre költséghatékonyabbá válik. Olyannyira, hogy a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA – International Renewable Energy Agency) 2017-es felmérése szerint 2020-ra a megújuló energiaforrások olcsóbbak lesznek a fosszilis üzemanyagoknál. Mindez aktívan hozzájárulhat a decentralizált energiarendszer térnyeréséhez.

Decentralizált energiahálózat a hagyományossal szemben

Lássuk csak, miért válhat egyre kedvezőbb alternatívává a nem központosított energiahálózat? A jelenlegi centralizált energiahálózatok üzemeltetői számára tetemes anyagi ráfordítást jelent a hagyományos erőművekben megtermelt energia felhasználási pontokra történő szállítása, valamint átalakítása. A rendszer természetéből fakadóan nem elég hatékony, nem környezettudatos, ráadásul a fogyasztókat egy adott energiaforráshoz láncolja. Ezzel szemben a helyben zajló energiatermelés hosszú távon is jövedelmező megoldás, mivel növeli a hatékonyságot, illetve csökkenti a környezetterhelést és az energiafüggőséget.

Energiatermelő válhat a fogyasztóból is

A klasszikus energiahálózat esetében az energiatermelők, az átviteli rendszerek és elosztóhálózatok üzemeltetői, valamint az energiaszolgáltatók a fogyasztó kiszolgálásáért dolgoznak, aki végül felhasználja az energiát. Azonban a megújuló energiák és az elosztott energiaforrások, az IoT eszközök, valamint a P2P (Peer-to-Peer) hálózatok fejlődésének hatására ez a folyamat megváltozhat. Megjelenik ugyanis egy új típusú fogyasztó, akinek az eszközei már nem csak az energia felvételére és használatára korlátozódnak, hanem képesek annak tárolására, sőt akár elosztására is.
Ennek jó példái a következő generációs energiaszolgáltatás, illetve a közlekedés szorosabb összefonódásának eredményeként sokoldalúan használható elektromos járművek, amelyek forrásai is lehetnek az áramellátásnak, és bevételt generálhatnak a tulajdonosaik számára. A villanyautók voltaképpen „guruló akkumulátorokként” képesek az áram eltárolására, később pedig a hálózatba történő visszatöltésére, ami elősegíti az energiarendszer stabilitását, és egyúttal akár az okosvárosok működéséhez is új üzleti modelleket teremt.

Bárki számára lehetőséget kínál

A decentralizált jövőben az egyéneken túl a vállalatok is megjelennek energiatermelőként, ami számukra is új üzleti lehetőséget jelent. Azok a szervezetek, amelyek képesek energia előállítására és tárolására, új bevételi forrásokhoz juthatnak azáltal, hogy tovább értékesítik a számukra felesleges energiát. Ehhez azonban olyan helyi vagy megbízott személyzet is szükséges, aki megfelelő szakértelemmel rendelkezik az energiagazdálkodási feladatok hatékony ellátásához ebben az új, dinamikus környezetben.

schneider electric decentralizacio

 

Mi várhat a közműszolgáltatókra?

A megújuló energiaforrásokra alapozva egyre több magánkézben lévő, helyben üzemeltetett szolgáltatás, illetve egyéb megoldás jelenik meg a mindennapokban – gondoljunk csak a napelemcellákra. A piacra új szereplők lépnek be, így az összetettebbé válik, egyúttal a verseny is felerősödik. Ezen túlmenően, a decentralizált energiagazdálkodás magával hozza a fogyasztói igények és a hozzáállás megváltozását, az új helyzethez pedig egy idő után a szabályozásnak is alkalmazkodnia kell. Ez a jelentős átalakulás a közműszolgáltatókat érinti leginkább, akiknek fel kell készülniük az új piaci berendezkedésre, valamint az ebből adódó üzleti változásokra, és működési, illetve pénzügyi folyamataikat is ezeknek megfelelően szükséges módosítaniuk. Ám ez a kihívás egyben lehetőség is, hiszen a közműszolgáltatók rendelkeznek a lehető legtöbb energiapiaci szakértelemmel, így amellett, hogy az átállás támogatói lehetnek, anyagi előnyre is szert tehetnek.
Az Egyesült Államokbeli Vermont közműszolgáltatója, a Green Mountain Power (GMP) például már tett lépéseket a decentralizáció irányába. Az áramszolgáltató egy ideje ugyanis már használja az egyik vezető vállalat ipari lítiumion-akkumulátorberendezését energiahálózatában, tavaly pedig kétezer lakos számára ajánlotta fel a lakossági célú változat kedvezményes telepítését. Az eszközök csúcsidőben támogatják az energiahálózatot, áramkimaradás esetén pedig generátorként működnek. Ezenfelül napelemek segítségével energiatermelésre és -tárolásra is képesek, így használatukkal 90%-os energiamegtakarítás érhető el. A szerkezetek tehát a hagyományos generátoron túlmutatva, szükség esetén villamos energiát biztosítanak, viszont nem igényelnek táplálást és rendszeres karbantartást.
A hasonló megoldások óriási piaci potenciált jelentenek a lakosság, a közműszolgáltatók és a vállalatok számára is amellett, hogy a decentralizációval könnyebbé válik az energia környezetbarát előállítása.

 

Schneider Electric
www.schneider-electric.hu