Skip to main content

XXI. Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny – versenyfelhívás

Megjelent: 2017. november 24.

IMG 2562Az évente megrendezett Konstrukciós Versenyek sorozata 2018-ban is folytatódik. A Divelex Bt. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdet meg a 2017/18-as tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, szponzorok támogatásával, a Divelex Bt. (az egységes építési és mérési feladat kidolgozója és szállítója) szervezésében.

 

A hazai és külhoni középfokú szakiskolák a versenyre nevezhetik évfolyamkorlátozás nélkül azokat a tanulókat, tanulópárokat (oktatási intézményenként legfeljebb két pályaművel), akik az elektronika bármely területével kapcsolatban állnak. A pályaműveknek egy elektronikus áramkörből vagy komplett készülékből, valamint teljes körű, .pdf formátumú dokumentációból kell állnia. A pályamunkákat önállóan kell elkészíteni felkészítő tanár felügyeletével. A témája alapjául saját ötlet, vagy hazai, ill. külföldi szakirodalom szolgálhat.

A verseny időpontja és helye
  • A verseny első napja: 2018. április 13. (péntek). Helyszíne: Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara, (www.uni-obuda.hu/kando) 1084 Budapest, Tavaszmező utca 15-17. 

  • Második nap: 2018. április 14. (szombat). Helyszíne: BHE Bonn Hungary Electronics Kft. (www.bhe-mw.eu)1044 Budapest, Ipari Park utca 10. (EL-TEC Center, Újpesti Ipari Park)

Nevezés

A versenyre nevezni 2018. február 5-ig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet. A jelentkezéskor kérjük megjelölni a versenyző(k) és a felkészítő tanár nevét, elérhetőségét, a pályázó iskola adatait, elérhetőségét, valamint a pályamű megnevezését. A jelentkezéseket írásban visszaigazoljuk. Szükség esetén további információval a (+36 1) 223-5056 vagy a (+36) 30 447-4934 telefonszámon szolgálunk.

Nevezési díj

5 000 HUF vagy 20 EUR, versenyzőnként, amelyet a jelentkezési lapon feltüntetett számlázási címre kiállított számla ellenében, a kincstári rendnek megfelelően, 30 naptári napon belül, banki átutalással kell kiegyenlíteni.

A dokumentáció megküldésének határideje

A dokumentációt 2018. április 09-ig kell eljuttatni elektronikus úton a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. A .pdf formátumú dokumentáció megérkezését írásban visszaigazoljuk.

A verseny lebonyolítása

Az első versenynapon a versenyzőknek dokumentáció alapján egy átlagos bonyolultságú áramkört kell megépíteni, üzembe helyezni, majd bemérni. A mérési utasítást követve az eredményeket elektronikus jegyzőkönyvben dokumentálni kell, valamint írásban röviden válaszolni a feltett – a megépített áramkörhöz kapcsolódó – elméleti kérdésekre. (A korábbi versenyek egységes építési és mérési feladatául szolgáló áramkörök leírása a következő honlapon található: www.elektronikai-kitek.5mp.eu).
A második versenynapon a versenyzők a zsűri és az érdeklődők előtt bemutatják pályamunkájukat, válaszolnak a zsűri által feltett, a versenyművükkel kapcsolatos kérdésekre, bizonyítva felkészültségüket a maguk választotta témában. Ugyancsak ezen a napon, az elektronikai szakterületen működő, a versenyt támogató szponzorok bemutató és előadás formájában megismertetik az érdeklődőkkel a tevékenységüket.

Díjazás

A versenyen résztvevők oklevelet kapnak, a dobogós helyezettek a szponzorok által felajánlott értékes tárgyjutalomban részesülnek.

A verseny második, nyilvános napján (2018. április 14-én, szombaton) minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. További aktuális információkat itt találnak az érdeklődők:

www.elektronikai-kitek.5mp.eu

Még több Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny