Skip to main content

Siemens Innovation Tour – 2017

Megjelent: 2017. június 16.

01 Megnyitó MI Innovation Tour 2017 9A Siemens Digital Factory/Process Industries and Drives (digitális gyártás, folyamatipar és hajtástechnika) üzletágának évek óta bevett gyakorlata egy roadshow, amely Siemens Innovation Tour néven Magyarország főbb ipari centrumaiban szervezett, egynapos szakmai rendezvényeken látja vendégül a Siemens-technológiák felhasználóit és azokat az érdeklődő szakembereket, akiknek szakterületén a Siemens megoldásai adhatnak világszínvonalú megoldásokat a műszaki problémákra.

 

A már jó néhány éve menetrendszerűen megszervezett „utazó előadássorozat” az idén – egy győri és miskolci állomás után – 2017. május 31-én Budapesten ért véget. A rendezvény előadásaira szerkesztőségünk is meghívást kapott, és a részvétel során szerzett tapasztalatainkat az alábbiakban kíséreljük meg röviden összefoglalni. Az előző mondat óvatos megfogalmazása nem véletlen: a hallgatóság 12 prezentációt hallgathatott végig, amelyeknek még a vázlatos összefoglalása is feszegeti egy újságcikk kereteit. Célunk nem is az ott hallottak maradéktalan átadása, inkább a figyelemfelkeltés, hogy a következő évben is minden bizonnyal újra megrendezésre kerülő roadshow-ra regisztrálva első kézből, a Siemens Magyarország vezető szakembereitől kaphatnak tájékoztatást a technológiai fejlődés aktuális állásáról.
Az eseményen megjelent hallgatóságot elsőként Jeránek Tamás, a DF és PD diviziók igazgatója üdvözölte, majd Magyar István, az Automatizálási Rendszerek üzletág vezetője adott rövid áttekintést a Siemensnek az automatizálásban betöltött szerepéről a Simatic-G ipari vezérlőcsalád 1958-as bevezetésétől napjainkig. A digitalizáció elterjedési ütemét jól jellemzi, hogy ma a Siemens árbevételének 70%-a az 5 évnél fiatalabb fejlesztési eredmények értékesítéséből származik. A digitális gyártás koncepciójának kiteljesedése a terméknek a tervezéstől az értékesítés utáni támogatásáig tartó teljes életciklusának digitalizálódása irányába halad. Az ipari vezérlők terén a korábbi „zászlóshajó”, az S7-1500 jelenti a jelent és a (közel)jövőt.
Győri Ernő, a hajtástechnikai üzletág vezetője bemutatta, hogy a hajtástechnikai kínálat az általános célú, univerzálisan használható megoldásoktól egyrészt a különlegesen magas hatásfokra optimalizált, energiatakarékos, másrészt a könnyen telepíthető és kezelhető, „felhasználóbarát” megközelítésű termékek felé ágazik el. Alapvető fejlesztési igénypont a könnyű telepítés, az üzemeltetés és a diagnosztika – és mivel az erre alkalmas SINAMICS V20 Smart Access rendszer egy webszerverbe telepítve valósul meg, a hozzáférés platformtól és helytől függetlenül, távolról is megvalósítható. A család a redundanciával biztosított magas rendelkezésre állás és a biztonsági funkciók kényes területein is teljes megoldást kínál.

Digitalizáció PLM termékekkel

A Siemens PLM szoftverfejlesztő magyarországi disztribútora, és egyben a Siemenssel szorosan együttműködő támogatópartner, a graph-it Kft. ügyvezető igazgatója, Sallay Péter előadásában bemutatta, hogy a digitalizáció folyamatát a termék koncepciójának megszületésétől a helyszíni üzembe helyezés utáni szerviztámogatásig tartó teljes életciklusán át, csak átfogó szoftverrendszerrel lehet követni. Ez a Product Lifecycle Management, amely PLM néven közismert. A PLM szervesen illeszkedik a magas szintű vállalatirányítás (ERP), a technológiai-minőségbiztosítási szemléletű automatizálás (MES) és a közvetlen automatizálási vezérlések szoftverei által alkotott rendszerbe.

siemens plm

SIMATIC újdonságok

Móczó Vilmos előadásában a Siemens digitális irányítástechnikájának átfogó szoftver-keretrendszere, a TIA Portal legfrissebb, V14 verziójának újdonságait ismertette. A részletek ismertetésére még a teljesség igénye nélkül sem vállalkozhatunk. Lényeges elemként emeljük ki az újonnan támogatásba vont ipari vezérlő CPU-k választékát, az S7-1500T CPU például már integrált mozgásvezérlési funkciókat is tartalmaz.

IPC & HMI

Az ipari automatizálás fontos vonulata a megjelenítés, az ember–gép kapcsolat, a mindenki számára közismert személyi számítógép-technológia professzionális ipari alkalmazása. A robusztus, környezetálló, nagy megbízhatóságú ipari számítógépeket (Industrial PC – IPC) és a különböző alkalmazási igényekhez és környezetekhez optimalizált kijelző (HMI) újdonságokat Brechler Attila ismertette.

Energia management

Az energiafelhasználás optimalizálása a jelenkor minden korszerűen irányított vállalatának központi kérdése. Minden energiaoptimalizálás az aktuális helyzet felmérésével és elemzésével kezdődik, ezek alapján lehet a megfelelő műszaki intézkedéseket megtenni, illetve a munkavállalók energiatudatos szemléletét erősíteni, a változtatások eredményét értékelni és a hatékonyságot fenntartani. A Siemens SIMATIC és SENTRON termékcsaládjai átfogó megoldást kínálnak az energiatudatos vállalatirányítás információigényének kielégítésére.

Mozgásvezérlés

A mozgásvezérlés (Motion control – MC) minden gyártásautomatizálás alapja. Nem véletlen, hogy a szakterület különféle aspektusaival több előadás is foglalkozott. A szerszámgépvezérlésben a Siemens „klasszis” márkaneve, a SINUMERIK, amelynek 808D, 828D és 840D termékcsaládjai a belépő szinttől a csúcskategóriáig lefedik a teljes igényskálát. E családdal kapcsolatban kell megemlítenünk, hogy a klasszikus mozgásvezérlést képviselő SINUMERIK és a robottechnika integrációját segíti a RunMyRobot megoldáscsomag, amely az egyszerű csatlakoztatástól a megfogók intelligens kezelésén és a CNC-specifikus robotalkalmazások sajátos megközelítésén át a diagnosztikáig, minden jellegzetes problémára megoldást kínál. Egy másik fontos terület a hajtásszabályozáson és -vezérlésen alapuló alkalmazásokat veszi célba: a SIMOTION D az alapfeladatra kínál megoldást, a SIMOTION P az ipari PC-technológiát ötvözi a hajtásszabályozással, a SIMOTION C pedig az S7-300-as ipari vezérlőcsaládra épül. Győri Ernőtől és Farkas Szabolcstól a Siemens SINAMICS néven ismert frekvenciaváltó-alapú hajtásszabályozási technológiáról hallhattunk előadást.

Sitrain – Szervizhírek

A szervizről leggyakrabban az jut eszünkbe, hogy ha valami elromlik, hívjuk, és jó esetben megjavítja a „beteg” berendezést. Németh Márió előadása megmutatta, hogy jóval többről – és jóval modernebb, „proaktív” megközelítésről is szó lehet, amelynek fontos eleme a megelőzés, a hibákra vezető állapotok előrelátó nyomon követése a távfelügyelet és távdiagnosztika módszereire is támaszkodva, a beavatkozás, mielőtt a hiba súlyosabb következményekkel bekövetkezhetne, a várható anyagszükséglet időben történő készletezése. Lényeges elem a Siemens cserealkatrész-programja, amelyben a gyors szállításon kívül a hibás alkatrész beszámítása is igen vonzó lehet a felhasználó számára. Ugyancsak szó esett a cég SITRAIN kiképzési programjáról is, amely keretében olyan kurzusokat szerveznek felhasználók számára, amelyben a SIMATIC, a TIA Portal, a SINAMICS és a SINUMERIK használatában szerezhetnek jártasságot.

01 Megnyitó MI Innovation Tour 2017 9

Digitalizáció a méréstechnikában

Hagyományos Siemens-terület az ipari folyamatműszerezés. Ezen eszközök „digitalizálódása” nem új keletű, de a trend megszakítatlanul folytatódik, és egyre újabb eszközöket találunk a digitális kommunikációra képesek között. Új nyomástávadók jelentek meg a SITRANS P termékcsaládban, az új hőmérséklet-távadók között már üvegszálon kommunikáló változatot is felfedezhetünk, a moduláris digitális hőmérséklet-távadók pedig modularitásukkal alkalmazkodnak a változatos felhasználói igényekhez. A hagyományos szinttávadók mellett a radaros méréstechnika eszközeinek széles választéka is jelen van. Érdekesség a csőre kívülről rácsatolható, új, ultrahangos áramlásmérő és a 0.1% pontosságú áramlásmérő család – a sort még folytathatnánk.

IoT Siemens-módra

Barabás Zsolt egy rendkívül időszerű – mondhatni, „divatos” – témát érintett a Siemens IOT2040 Gateway bemutatásával. Az Internet of Things jegyében ma már sok – köztük számos professzionális – alkalmazás működik, de a további terjedésének a technológia széleskörű megismertetése, az oktatásba való beépítése a záloga. Az IOT2040 azért is különösen érdekes, mert egy készülékben találkozik a professzionalitás és a nyitott rendszerek általános elérhetősége, a 24/7-es üzemeltetés és a „fillérekért” beszerezhető beágyazott Arduino UNO fejlesztőrendszer.

A nap témáit összefoglaló beszélgetés és miniworkshop zárta a jól szervezett, nagy rutinnal lebonyolított, „laza” hangulatú rendezvényt, amelyet jövőre is érdemes lesz az egyéni rendezvénynaptárunkban előjegyezni.


Tóth Ferenc