DCS-2016

Az idén már 21. alkalommal vehettünk részt Lillafüreden az irányítástechnika – talán már egyedüliként megmaradt – éves hazai szakrendezvényén, a DCS-konferencián. Az idén minden egy kicsit kisebb lett, de a Palotaszálló, a világszép környezet és – ami számunkra a legfontosabb – a rendezvény színvonala maradt a régi.

Kevés példa lehet arra az országban, hogy az ipar egy szegmensének képviselői évente vesznek részt közvetlen marketingérdektől független szakmai találkozón. A Miskolci Egyetem Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézete ezt a bravúrt az idén már 21-edszer teljesítette. A vezérelvek világosak: 1. A középpontban a szaktudomány eredményeit megjelenítő előadások álljanak. 2. A résztvevők a konferencia napjaira kivonhassák magukat a hétköznapok, a munka és a családi élet befolyása alól, és ebben a tudatos „összezártságban” zavartalanul ápolhassák szakmai, kollegiális és baráti kapcsolataikat. Az exkluzív lillafüredi helyszín kiváló keret e törekvés megvalósításához. Az elmúlt évek ugyan nem hagyták érintetlenül az alapelveket: a szakmai trendek egyre kevésbé viselték el a marketinginformációk teljes mellőzését, és a minden zsebben ott lapuló mobiltelefon megjelenése a viszonylagos elzártságnak is véget vetett. Az elkerülhetetlen változások ellenére a DCS eddig hibátlanul teljesítette vállalását, és a szakmai információk és a kollegiális, baráti beszélgetések kedvéért máig sokan látogatunk el minden év októberében a folyamatirányítási szakma meghatározó személyiségeinek összejövetelére.
És már meg is érkeztünk az idei rendezvény egy meghatározó „hangulati elemének” megbeszéléséhez. Az imént azt írtam: „sokan” látogatjuk a konferenciát. A közéletből kölcsönvett szófordulattal „sokan, de nem elegen”. Úgy vélem, a mostani – nagyjából 200 – résztvevő bármely más országos szakkonferencia becsületére válhatna, de a DCS rendezői az esemény és a szakma jelenségeit figyelemmel kísérőkkel együtt elégedetlenek. A 2008-as világválság érezhetően érintette a látogatottságot is; a „megvágott” költségvetés miatt nagyvállalatok csökkentették, kisebbek szüntették meg részvételüket. Aztán a részvétel újra növekedésnek indult, de a trend – váratlanul – az idén ismét megtört. Sokadmagammal töprengtünk azon, mi okozhatta ezt a változást. Hallottam véleményt, hogy „annyi a munka, hogy nem hagyhattak ki három napot, nem volt idő előadással készülni” és így tovább. Az utóbbi időben talán valóban történtek pozitív változások a korábban szinte „eltűnt” beruházási piacon, és ha ez a távolmaradás oka, az még jó hír is lehet. Többen vélik úgy azonban, hogy ez nem elegendő magyarázat, és nehéz is egy-két „domináns” okot megjelölni. Mézes András, az Endress + Hauser hazai leányvállalatának ügyvezetője kezdeményezte, hogy a szakma képviselői ne hagyják magukra a DCS szervezőit, informális kapcsolataikkal próbálják meg kollégáikat, üzleti partnereiket is mozgósítani. Ehhez a Magyar Elektronika nyomtatott és online nyilvánosságát is felajánlom. Egy alapos elemzés, talán egy – a szakma meghatározó képviselőit is bevonó – brain storming lehetne az első lépés.

Eddig csupán a résztvevők szokatlanul alacsony számáról ejtettünk szót, de a változás a benyújtott előadások kínálatát is érintette. A programbizottságnak kevesebb mozgástere maradt a szelekcióra a színvonal érdekében, de az előadások nagy részét végighallgatva sem érzékeltem az alacsonyabb színvonalú prezentációk számarányának növekedését. Az egyetlen látható következmény a párhuzamosan szervezett szekcióülések elmaradása volt, de ezt – mivel a szakma teljes keresztmetszete érdekel – magam nem éltem meg hátrányként. Érdemes szólni a kiállításról is: ez ugyanis a folyamatirányítási szakma jelenleg egyetlen megmaradt „profiltiszta” bemutatója, aminek látogatottsága mutatja, hogy ilyen rendezvényre ma is szükség van. Az „idők változását” jelzi, hogy a kiállítók ezúttal egy-egy rövid prezentáció erejéig a hallgatóságnak is beszámolhattak a kiállításon bemutatott termékeikről – ezt hasznos változtatásnak gondolom.
Köszönet illeti a szervezőket, akik Subert József és Vörös Csaba kollégáinkkal az élen kifogástalan munkájukkal tették lehetővé, hogy informatív és jó hangulatú rendezvény részesei lehessünk. Szubjektív véleményem: akik tavaly még eljöttek, de az idén már nem, sajnálhatják, hogy így döntöttek. A DCS nemcsak a szervezők, hanem az egész folyamatipar ügye: az elkötelezett, stabil résztvevők informális, aktív közreműködése is szükséges ahhoz, hogy ez az idei – remélhetőleg ideiglenes – tendencia megfordulhasson. A DCS-konferencia csak így érheti el a célját, a szakma általános színvonalának emelkedését és a folyamatirányító „céh” összefogását.

Tóth Ferenc

Még több DCS-konferencia